Nemzetközi foci sport

Casillas a Porto szakmai stábjában folytatja

Egyelőre nem térhet vissza a kapuba a spanyol klasszis.

A portugál élvonalban szereplő FC Porto hivatalosan bejelentette, hogy Iker Casillas a következő szezonban a szakmai stábban kap feladatot. 

Angol topklubok versenyeznek Dani Alves aláírásáért
A Manchester City mellett az Arsenal és a Tottenham is leigazolná a brazil klasszist.

Mint ismert, a világ- és Európa-bajnok kapus április végén szívinfarktus miatt kórházba került, ami miatt kérdésessé vált, hogy folytathatja-e aktív pályafutását. A veterán spanyol hálóőr elkezdte a nyári felkészülést a csapattal, de a klub tájékoztatása alapján egyelőre nem védhet.

Amíg nem épül fel teljesen, addig a szakmai stáb tagjaként segíti az együttest, feladata játékosok és az edzők, valamint a játékosok és a klub közötti kapcsolat megerősítése.

Kiemelt kép: MIGUEL RIOPA / AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.