Nemzetközi foci

Az Ajax hivatalos közleményben jelezte: De Ligt nem utazott el az edzőtáborba

Negyvennyolc órán belül bejelenheti a Juventus.

Úgy tűnik, hogy hamarosan tényleg pont kerülhet a nyár legjobban várt transzferének a végére, ugyanis eldőlni látszik Matthijs de Ligt sorsa: az Ajax hivatalos közleményben jelezte, hogy a 19 éves csapatkapitány egy “lehetséges transzfer” miatt nem utazott el a csapat ausztriai edzőtáborába.

Ibra csúcsra járatta az egóját
Azért, persze imádjuk.

Holland és olasz sajtóhírek szerint az ügy hátterében az áll, hogy az Ajax megegyezett a Juventus csapatával, amely 70 millió eurót fizet a korábban Barcelonával is összeboronált fiatal középhátvéd játékjogáért. A beszámolók alapján De Ligt 48 órán belül megérkezik Torinóba, hogy átessen az orvosi vizsgálatokon és aláírja ötéves szerződését, mellyel szezononként 12 millió eurót tehet majd zsebre.

Kiemelt kép: EMMANUEL DUNAND / AFP

Olvasói sztorik