Nemzetközi foci

Szurkolói tömegverekedés Pozsonyban, nyolcvan embert vettek őrizetbe

A Bajnokok Ligája-selejtező első körében otthon kezdett a Slovan Bratislava a montenegrói Sutjeska ellen, és ugyan a szlovák csapat egy 82. percben szerzett góllal közel járt a győzelemhez, a vendégek tényleg az utolsó utáni pillanatokban kiegyenlítettek, így 1-1-ről folytatódik a párharc. Holman Dávid a 64. percben állt be hazai oldalon.

Kellemetlenül alakult Holman Dávidék Bajnokok Ligája-mérkőzése
Az utolsó percben kaptak gólt hazai pályán.

Ez a sportszakmai része az estének, mert a szlovák sajtó nem a Slovan mérkőzésével, hanem a városban történt balhéval van tele. Az este során több szurkolói csoport balhézott össze egymással a belvárosban, a parameter.sk cikke szerint a lengyel Cracovia Kraków és a holland Ajax drukkeri együttesen léptek fel a bolgár Levszki Szófia csoportja ellen. Hogy mit kerestek ott? A Cracovia Dunaszerdahelyen, a Levszki Rózsahegyen játszik csütörtökön, az Európa Liga selejtezőjében.

A cikkből az is kiderül, hogy törtek-zúztak a belvárosban, de az aktuality.sk szerint két robbanást is hallani lehetett. Egy időre le kellett zárni az óváros nagy részét és rengeteg mentőautót kellett a helyszínre küldeni.

Legalább 80 embert őrizetbe vettek.

„Nem értem azokat az embereket, akik a sportot és a szórakozást összekapcsolják az erőszakkal és a rombolással. Nem szeretnék találgatni azzal kapcsolatban, hogy valaki alulértékelte volna a szituációt, vagy elvesztette volna az irányítást. Most főként a sajnálatomat fejezem ki a tönkretett vagyon miatt, és remélem, hogy nem sérültek meg ártatlan emberek, akik mit sem sejtve érkeztek a városba, hogy élvezzék a kellemes nyári estét“ – idézi a parameter.sk Matúš Vallót, Pozsony főpolgármesterét.

Olvasói sztorik