Nemzetközi foci

Irgalmatlan beszólást kapott a barcelonai visszatérést tervezgető Neymar

A ligaelnök szerint nincs szükség Spanyolországban ilyen mentalitású labdarúgóra.

Javier Tebas, a spanyol La Liga elnöke nem szeretné, hogy Neymar visszatérjen az FC Barcelonához.

Ha nem képes megfelelően viselkedni a pályán kívül, akkor jobb lenne, ha nem Spanyolországban futballozna, mert nem mutat jó példát

– jelentette ki az 56 éves sportvezető egy rádiós interjúban.

A 27 éves brazil sztár barcelonai visszatéréséről hetek óta ír a nemzetközi sajtó, de a megállapodás egyelőre nem született meg Neymar jelenlegi klubja, a francia bajnok Paris Saint-Germain és az FC Barcelona között.

Neymar az utóbbi időszakban többször sértegetett játékvezetőket, az elveszített Francia Kupa-döntő után megütött egy PSG-szurkolót a lelátón, legutóbb pedig azzal került a címlapokra, hogy egy nő nemi erőszakkal vádolta meg. A futballista tagadta a vádat.

Hivatalos bejelentés: távozott a Barcelona középpályása
Denis Suárez a Celta Vigóban folytatja.

Utoljára a Sport című spanyol napilap írt arról, hogy Neymar szóban már megállapodott a Barcelonával, és a következő öt idényben gránátvörös-kék mezben szerepel. A csatár 2013 és 2017 között játszott a katalán sztárcsapatban, most 2022-ig szóló szerződése van a Paris Saint-Germainnél, amely 222 millió eurót fizetett érte 2017 nyarán. A brazil játékos ezzel máig a világ legdrágább labdarúgója.

Kiemelt kép: Nelson Almeida / AFP

Olvasói sztorik