Nemzetközi foci

Vasárnap járt volna le az MU valaha volt legrosszabb edzőjének szerződése

Viszont David Moyest már több mint öt éve kirúgták.

A Twitter és a többi közösségi csatorna „népe” vasárnap érdekes alkalomból szúrt oda a Manchester United vezetőinek és szurkolóinak, illetve a klub történetének egyik leggyengébb eredményt elért edzőjének: 2019. június 30-án járt volna le David Moyes hat évvel ezelőtt aláírt szerződése – a szakembert azonban öt évvel, két hónappal és nyolc nappal ezelőtt kirúgta a klub.

A skót edzőt 2013 májusában jelentette be az MU (szerződése július 1-én lépett életbe), aki a klub legendás trénerét, Sir Alex Fergusont váltotta a kispadon. Az örökséget azonban nem sikerült átvenni: a gyenge szereplés miatt a hatéves szerződést 2014. április 22-én felbontották a felek – ezzel minden idők legrövidebb regnálását tudhatja magáénak a klubnál Moyes, akinek 5.2 millió fontos végkielégítés ütötte a markát.

Az emlékezetes szezon végén az MU lemaradt a Bajnokok Ligájáról, ami azt megelőzően 1996-ban történt meg a klubbal.

Moyes azóta sem tudott maradandót alkotni: a Real Sociedadot egy nap híján egy éven keresztül, a Sunderlandet tíz hónapon keresztül, a West Ham Unitedet pedig hat hónapig vezette, 2018 májusa óta azonban nincs csapata.

Kiemelt kép: Ian Kington/AFP

Olvasói sztorik