Nemzetközi foci sport

Gyorsan megtalálták Luka Jovics utódját

Újabb szerb tehetségre bukkant a Frankfurt.

Sajtóhírek szerint négymillió euróért igazolt csatárt az Eintracht Frankfurt. A német klub a hivatalos csatornáin közölte, hogy ötéves megállapodást kötött Dejan Joveljiccsel.

A mindössze 19 esztendős szerb futballista a Crvena zvezdából érkezik, és a Real Madridba igazoló Luka Jovics szerepét veheti át. Érdekesség, hogy Jovics is játszott a Zvezdában, mi több, a két szerb ugyanabban a bosnyák városban, jelesül Bijeljinában született.

Fredi Bobic, a frankfurtiak sportigazgatója a klub honlapján úgy nyilatkozott, az U21-es válogatott Joveljics tehetséges támadó, aki középen, valamint a széleken egyaránt megállja a helyét.

Kiemelt kép: eintracht.de

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.