Nemzetközi foci sport

Suárez is az MLS-ben köthet ki, Beckham hívja

A Miami kinézte magának a Barcelona ászát.

A spanyol Sport azt írja, David Beckham csapata, az észak-amerikai profiligában 2020 márciusában debütáló Inter Miami szeretné leigazolni az FC Barcelona klasszisát, Luis Suárezt. Az angol válogatott legenda, aki az amerikai klub tulajdonosa és elnöke is, személyesen jár közben a transzferben.

A korábban a Manchester Unitedben és a Real Madridban is megforduló Beckham mindenképpen nagy nevekkel szeretne nekivágni az első idénynek, ezért is esett a választása a többi között az akkor már 33 éves Suárezre. Az uruguayi játékosnak viszont 2021 nyaráig szól jelenlegi szerződése, így még a Barcával is egyezségre kell jutni.

Kiemelt kép: Mikel Trigueros/Urbanandsport/NurPhoto/AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.