Nemzetközi foci

Nemi erőszak-ügy: beidézték Neymart

Korábban a témában:

Még a Copa América előtt tanúskodnia kell egy riói bíróságon Neymarnak, a brazilok futballsztárjának.

Nemi erőszakkal vádolják Neymart Párizsban
A sztárfocista édesapja szerint csak zsarolni akarják fiát.

A hatóságok már felkeresték a Paris Saint-Germain csatárát a hazai rendezésű tornára készülő válogatott teresopolisi edzőtáborában, és idézést adtak át neki. Ennek értelmében a jövő héten kell megjelennie tanúvallomást tenni Rio de Janeiróban.

A brazil szövetség azt kérte a hatóságoktól, hogy a 27 éves játékos meghallgatását halasszák el a Copa América utánra.

Egy fiatal nő azzal vádolta meg Neymart, hogy májusban ittasan és erőszakosan szexre kényszerítette őt Párizsban. A futballista visszautasította a vádat, és válaszul Instagram-oldalán részleteket tett közzé kettejük internetes csevegéséből, illetve fotókat is publikált a nőről. Ezzel a brazil rendőrség szerint megsértette annak magánszféráját, ezért kell bíróság elé állnia.

A megerőszakolás ügyében egy másik ítélőszék is vizsgálódik Sao Paulóban.

A brazil válogatott az idei kiírás egyik favoritjaként a nyitómérkőzésen Bolíviával találkozik, majd Venezuelával és Peruval csap össze csoportjában.

Kiemelt fotó: Lionel Bonaventure/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.