Nemzetközi foci

Lendületben a VAR: csaknem ötezer akciót ellenőriztek a LaLigában

Lelkendeznek Spanyolországban.

A Spanyol Játékvezetői Bizottság (CTA) sikeresnek ítélte az élvonalbeli bajnokságban a videobíró-rendszert (VAR), amit az idény elején vezetettek be a LaLigában.

Carlos Velasco Carballo, a CTA elnöke sajtótájékoztatón elmondta: a játékvezetők nagyon jól alkalmazkodtak az új rendszer jelentette változásokhoz, csakúgy, mint a szurkolók és a média – írja az MTI.

– Olyan, mintha mindig a VAR-ral játszottunk volna – tette hozzá, majd kitért az adatokra is.

Ezek szerint a bajnoki idény 380 összecsapásán 4293 akciót ellenőriztek a VAR segítségével, meccsenként átlagban 12 alkalommal. A játékvezetők 121 esetben kaptak tényleges játékhelyzetben segítséget a VAR-rendszertől, és 114 alkalommal elfogadták annak javaslatát. A játékvezetők 60 esetben gólnál kaptak megerősítést a VAR-rendszertől.

Kiemelt kép: David Ramos/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik