Nemzetközi foci

A PSG a következő idényben is számítana Neymarra és Mbappéra

Thomas Tuchel azonban elárulta: nem naívak, tudják, hogy működik a labdarúgás.

A 2018–2019-es idény utolsó mérkőzéseit játsszák a következő napokban, több bajnokság már véget is ért, és lassan beindul a nyári átigazolási szezon – ezzel együtt pedig az átigazolási pletykák is. Ezzel kapcsolatban kérdezték a Paris Saint-Germain vezetőedzőjét, Thomas Tuchelt, aki röviden reagált a csapat két klasszisa, Kylian Mbappé és Neymar esetleges nyári klubváltására.

Ez a labdarúgás, nem vagyunk naívak. Sok klub több játékosunkat is meg akarja szerezni. Viszont ha engem, a menedzsert kérdezik, akkor azt mondom, hogy azt akarom, maradjanak a következő szezonra. Azonban ha nem így lesz, találunk helyettük megoldást

– idézi Tuchelt az AS. Ismert: az említett duót a többi között a Real Madriddal is szóba hozták az elmúlt napokban, sőt gyakorlatilag folyamatosan téma a sajtóban a királyiak érdeklődése.

Mbappé esetében merülhet fel főleg a váltás a lapok szerint, a legutóbbi hétvégén ugyanis már arról beszélt: örülne neki, ha a PSG-ben jutna neki nagyobb felelősség, de azt sem zárta ki, hogy máshol vág neki egy „új projektnek”.

Kiemelt kép: Damien Meyer/AFP

Olvasói sztorik