Nemzetközi foci

Luis Enrique továbbra sem ül le a spanyol válogatott kispadjára

Szövetségi kapitányként kijelölte keretét, de nem dirigál.

A márciusi után a júniusi Európa-bajnoki selejtezőmérkőzéseken sem ül le a spanyol válogatott kispadjára Luis Enrique szövetségi kapitány, Santi Cazorla révén viszont lesz egy nagy visszatérője a csapatnak.

A szakvezető nem részletezett személyes okok miatt maradt távol a kvalifikációs sorozat tavaszi rajtjától, de újabb hiányzása ellenére a spanyol szövetség nem gondolkodik a váltáson. Amint José Francisco Molina sportigazgató fogalmazott: Luis Enrique továbbra is aktív, szoros kapcsolatban áll stábjával, így nincs jele, hogy távozni akarna a posztjáról.

A pénteken kihirdetett keretbe közel négy év, 2015 novembere után ismét meghívót kapott a 77-szeres válogatott, kétszeres Európa-bajnok Cazorla, aki az orvosok szerint csoda, hogy járni tud súlyos bokasérülését követően.

A teljesítménye miatt van itt, ami a szezon kezdete óta nagyon jó. Sok mindenen ment keresztül, példakép a gyerekek számára

– mondta a Villarreal játékosáról a Luis Enriquét helyettesítő Robert Moreno, aki emlékeztetett rá, hogy a szélsőként is bevethető támadó középpályás 141 meccset hagyott ki.

A 34 éves Cazorla 2015-ben térdműtéten esett át, egy évvel később pedig jobb Achilles-ínát kellett megműteni. Azóta további nyolc operációt hajtottak végre rajta, mivel sebe nem gyógyult be és elfertőződött. A futballista a Marca című lapnak adott két évvel ezelőtti interjúban elárulta, Angliában azt mondták neki az orvosok, elégedett lehet, ha járni tud majd, és hozzátette, a fertőzés miatt nyolc centiméter szalagot veszített az Achilles-ínából. Felépülése után a Villarreal az idény kezdetén igazolta le, azóta pedig több mint negyven mérkőzésen játszott.

A spanyolok márciusban két győzelemmel rajtoltak az Eb-selejtezőn: előbb a vendég norvégokat 2-1-re múlták felül, majd Máltán nyertek 2-0-ra. Június 7-én a Feröer-szigeteken lépnek pályára, három nappal később pedig a svédeket fogadják Madridban.

MTI/Kiemelt kép: Jose Jordan/AFP

Olvasói sztorik