Nemzetközi foci bajnokok ligája

Megvan Jürgen Klopp titkos fegyvere a Barca ellen?

Nincs mit szépíteni a Liverpool helyzetén, valóságos csoda kellene a továbbjutásához. Nem elég, hogy a Barcelona elleni elődöntő első meccsén 3-0-ra kapott ki idegenben az angol csapat, nem számíthat sem Roberto Firmino, sem Mohamed Szalah játékára.

Klopp megerősítette, Szalah és Firmino sem játszhat a Barca ellen
Óriási érvágás a hátrányban lévő Liverpoolnak.

A gólkényszerben kedd este pályára lépő Vörösök edzője, Jürgen Klopp váratlant hzhat a kezdőcsapatában, ugyanis elmondta, biztosan szerephez jut a klub saját nevelése, Rhian Brewster.

Készen áll, biztosan megkapja az esélyt. Ha a padon ülsz, már akkor is egy opció vagy. Rhian kirobbanó formában van már három-négy hete. Jó tudni, hogy egy ilyen nehéz helyzetben is megérdemelten kaphat helyet a keretben.

mondta játékosáról Klopp a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón.

Brewstert a Pool drukkereinek nem kell bemutatni, korábban már többször az első csapat közelében volt, ám a mostani idényben számtalan sérülés akadályozta őt a fejlődésben. Az edző szavaiból úgy tűnik azonban, hogy csak a kispadon kezdi majd a meccset, de Kloppot ismerve akár váratlant is húzhat, elvégre Georginio Wijnaldumra sem számított senki hamis kilencesként az első találkozón.

A visszavágót kedd este kilenctől rendezik Liverpoolban.

Kiemelt kép: Jan Kruger/Getty Images

Olvasói sztorik