Nemzetközi foci bajnokok ligája

Mancini: Kloppot és Pochettinót Olaszországban már kinyírták volna

Egyelőre úgy néz ki, nem lesz angol házidöntő a Bajnokok Ligájában, a Tottenham egy-, a Liverpool háromgólos hátrányból várja az elődöntő visszavágóját az Ajax, illetve a Barcelona ellen.

BL: Messi az isten, de Jordi Alba volt a különbség
Ízekre szedtük a Bajnokok Ligája szerda esti káprázatát, a Barcelona-Liverpool mérkőzést. Kele János meccselemzése.

A Spurst 2014 májusa, vagyis immár öt éve irányítja Mauricio Pochettino, akivel rendszeres BL-szereplőnek számít a londoni klub, amely korábban soha nem jutott elődöntőbe a legrangosabb nemzetközi kupában.

Pochettinóval 2015-ben Ligakupa-döntőt játszott a Tottenham, de 2-0-ra elvesztette a Chelsea ellen, ezen kívül egy bajnoki ezüstje van a 2016-2017-es idényből, vagyis trófeát még nem sikerült nyernie a csapattal.

A Liverpool ezer fokon izzó német edzője, Jürgen Klopp 2015 októberében került a csapathoz, de ő sem tudott még egyetlen sorozatot sem megnyerni, pedig játszhatott Ligakupa-, Európa Liga- (mindkettőt 2016-ban) és BL-döntőt (2018) is.

Klopp még reménykedhet, mert bár a BL-ben csoda kéne a Barca elleni visszavágón, a Premier League-ben még összejöhet az arany, de ehhez nem elég megnyerni mindkét hátralévő bajnokit, szükség van a Manchester City botlására is.

Roberto Mancini volt már bajnok a Manchester Cityvel, akkor Sergio Agüero a hosszabbításban szerezte azt a gólt, amivel a manchesteriek elorozták az aranyat a város másik csapat, a United elől. Mancini az Interrel is nyert három bajnoki címet – igaz, az egyiket a szövetség ítélte oda a Juventus calciopoli-botránya után -, de voltak kevésbé sikeres időszakai is a jelenleg az olasz válogatott szövetségi kapitányaként dolgozó edzőnek.

Így aztán azzal is tisztában van, milyen, amikor a szurkolók és a média is nyomás alá helyezik a csapatot és az edzőt a sikertelenség miatt.

Pochettinónak nagyon jó csapata van, mégsem nyert semmit. Olaszországban ezért már kinyírták volna, folyamatosan zúdulna rá a kritika! Ugyanez igaz Kloppra is. Nálunk vannak olyan edzők, akiket akkor is megtalálnak, ha nyernek

– mondta Mancini.

Ezek szerint mégsem a bulvármédia fellegvárában, Angliában van a legnehezebb dolga az edzőknek.

Olvasói sztorik