Nemzetközi foci bajnokok ligája

Az Ajax korábbi magyarja szerint a BL-döntőben sem lenne esélytelen a bébicsapat

Fischer Pál alig várja a Tottenham elleni párharcot.

Harminc éve hozzávetőleg akkora szenzáció volt, hogy magyar futballistát igazolt az Ajax, mintha most jelentenék be, viszik valamelyik honfitársunkat. Az már csak hab a tortán, hogy Fischer Pál, a Fradi csatára berobbant a holland bajnokságba, az első fellépésein ontotta a gólokat.

Az akkor 23 esztendős támadónak végül 15 bajnoki találkozó jutott a legendás Leo Beenhakker által irányított Ajaxban, hét találat fűződik a nevéhez.

Fischer a Rangadónak mesélt a múltról és a jelenről.

Csodálatos, hogy az Ajax eljutott a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé, és egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a fináléban is érdekelt lesz. Ott pedig már bármi megtörténhet. Múlt szombaton néztem a Tottenhamet a West Ham ellen, ha kedden is úgy teljesít, Londonban előnyt szerezhetnek a hollandok. Persze a BL más kávéház

– kezdte a korábbi 19-szeres magyar válogatott labdarúgó.

Fischer Pál gólöröme az Ajaxban. Fotó: youtube.com

Fischer Pál kiemelte, ahogy az ő idejében, manapság is hallatlan tudatosság jellemzi az Ajaxot, szinte futószalagon érkeznek a fiatalok, akiket aztán bátran bevetnek az első csapatban is. Ő egykor Danny Blinddel, Dennis Bergkamppal vagy éppen Frank és Ronald de Boerral szerepelt együtt, a mai Ajax ifjú csillagait (Matthijs de Ligt, Frenkie de Jong, David Neres) pedig szintén megismerhette már a futballvilág.

A legtehetségesebb tizenhét évesek simán ott voltak velünk az edzésen, és a lehetőséget is megkapták. Ugyanakkor az Ajax mostani sikere abban is rejlik, hogy nagyszerű az elegy a fiatalok és a rutinosabbak közt, gondoljunk csak a szerb Dusan Tadicsra, aki igazi vezére a támadó gépezetnek

– tette hozzá Fischer, aki Lisztes Krisztiánt segíti a Ferencváros U15-ös együttesénél.

Fischer Pál ma már nem tartja a kapcsolatot egykori klubjával, ám, mint mondta, óriási szurkoló, alig várja, hogy elkezdődjön a Tottenham elleni BL-elődöntő (21.00, tv: M4 Sport).

Kiemelt kép: Soccrates/Getty Images

Olvasói sztorik