Nemzetközi foci

Nem tudta kihasználni a Dortmund botlását a Bayern

A kiesőjelölt Nürnberg elkapta a német rekordbajnokot.

A Bayern München nürnbergi vendégjátéka zárta a német Bundesliga 31. fordulóját vasárnap délután. A bajorok úgy léphettek pályára, hogy közvetlen üldözőjük, a Borussia Dortmund hazai pályán kapott egy négyest a Schalkétól.

Ennek ellenére a gyakorlatilag már kieső Nürnberg jól tartotta magát, David Alaba lövésén kívül alig akadt helyzete a sztárellenfélnek. Sőt, a bajor szurkolók pirotechnikai bemutatója miatt pár perc késéssel kezdődött második félidő elején Matheus Pereira gyűjtött be egy kipattanót, majd 16 méterről a hosszú sarokba helyezett (1-0).

A bajorok becsületét, illetve egy pontját végül Serge Gnabry, illetve a kapufa mentette meg: előbbi a 76. percben egy felé ívelt labdát emelt át a kapus felett, míg a 92. percben Tim Leibold csak a vasat találta el tizenegyesből, így maradt az 1-1. A Bayern előnye két pont a Dortmund előtt, míg a Nürnberg ezzel a kimaradt tizenegyessel lemaradt a biztos bennmaradást érő helyekről.

Bundesliga, 31. forduló, vasárnapi eredmények

Nürnberg–Bayern München 1-1 (0-0)
Gólszerző: Pereira (49.), illetve Gnabry (76.)

Korábban:
Hoffenheim–VfL Wolfsburg 1-4 (1-1)

A bajnokság állása:

H. Csapat M Gy D V Gk Pont
1. Bayern München 31 22 5 4 80 – 30 +50 71
2. Borussia Dortmund 31 21 6 4 74 – 40 +34 69
3. RB Leipzig 31 19 7 5 59 – 24 +35 64
4. Frankfurt 31 15 9 7 58 – 35 +23 54
5. Mönchengladbach 31 15 6 10 49 – 38 +11 51
6. Leverkusen 31 16 3 12 57 – 49 +8 51
8. Hoffenheim 31 13 11 7 66 – 45 +21 50
7. Wolfsburg 31 14 7 10 52 – 46 +6 49
9. Werder Bremen 31 12 10 9 53 – 46 +7 46
10. Düsseldorf 31 12 4 15 44 – 60 -16 40
11. Hertha BSC 31 9 10 12 41 – 48 -7 37
12. Mainz 31 10 6 15 37 – 52 -15 36
13. Freiburg 31 7 11 13 40 – 56 -16 32
14. Augsburg 31 8 7 16 47 – 59 -12 31
15. Schalke 04 31 8 6 17 36 – 54 -18 30
16. VfB Stuttgart 31 6 6 19 28 – 67 -39 24
17. Nürnberg 31 3 10 18 25 – 57 -32 19
18. Hannover 96 31 4 6 21 26 – 66 -40 18

Kiemelt kép: Christof Stache/AFP

Olvasói sztorik