Nemzetközi foci

Távoli bombagólt lőtt az Inter a Juvénak, de mindenki Ronaldóról fog beszélni

A portugál klasszis meglőtte karrierje 600. klubcsapatos gólját, 1-1-et hozott az olasz szuperrangadó.

A bajnokságot megnyerte, a kupából és a BL-ből pedig már kiesett a Juventus, így a szezon lényegi része tulajdonképpen véget ért a torinóiak számára, azonban egy Inter elleni rangadó az mindig extra, elképzelhetetlen, hogy bármelyik csapat is félvállról vegye. Főleg, hogy a milánóiaknak még gyűjtögetniük kell a pontokat, ha dobogón akarnak végezni, innen nézve pedig ők jártak rosszabbul ezzel az 1-1-es döntetlennel.

Kicsit lassan kezdett az Inter, de elég hamar vezetéshez jutott így is, Nainggolan kétségtelenül szép, de védhetőnek tűnő lövését nem tudta hatástalanítani Szczesny. A hazaiak a korai lendületet vitték tovább magukkal, jobb képet festettek az első félidőben és csak Matuidi önfeláldozó mentése miatt nem duplázták meg az előnyüket.

Nainggolan gólja:

A második játékrész első komolyabb helyzete szintén az Interé volt, Perisic lapos lövése azonban elkerülte az alsó sarkot. A Juve aztán egy villanásból kiegyenlített a 62. percben, Pjanic játszott össze Ronaldóval, a portugál okosan lőtt a kapuba.

Ronaldo gólja:

Cristiano Ronaldo újabb mérföldkőhöz ért karrierje során: ez volt a 600. gólja klubcsapataiban (Sporting Lisboa 5, Manchester United 118, Real Madrid 450, Juventus 27), 801 mérkőzésre volt ehhez szüksége. Egyébként ez a mostani egyhuzamban a tizedik bajnoki szezonja, amikor legalább 20 találatot szerez aktuális klubjában.

Nem elégedtek meg a csapatok a döntetlennel, úgyhogy előbb Szczecsnynek, majd Handanovicnak kellett bravúrt bemutatnia. A hajrá aztán már kevesebb izgalmat hozott, maradt az 1-1, az Inter csak egy pontal került közelebb a második helyen álló Napolihoz, amely ráadásul még játszik ebben a fordulóban a Frosinone ellen.

Eredmény – Serie A, 34. forduló

Inter – Juventus 1-1 (1-0)

Gólszerzők: Nainggolan (7.) illetve Ronaldo (62.)

 

A tabella:

1. Juventus 34 28 4 2 68–24 +44 88
2. Napoli 33 20 7 6 62–30 +32 67
3. Internazionale 34 18 8 8 52–28 +24 62
4. Roma 34 16 10 8 61–46 +15 58
5. Atalanta 33 16 8 9 66–42 +24 56
6. Milan 33 15 11 7 47–31 +16 56
7. Torino 33 13 14 6 42–29 +13 53
8. Lazio 33 15 7 11 47–35 +12 52
9. Sampdoria 33 14 6 13 53–44 +9 48
10. Fiorentina 33 8 16 9 47–41 +6 40
11. Cagliari 34 10 10 14 32–47 –15 40
12. Sassuolo 33 8 14 11 47–52 –5 38
13. SPAL 33 10 8 15 34–47 –13 38
14. Bologna 34 9 10 15 37–48 –11 37
15. Parma 33 9 9 15 34–51 –17 36
16. Genoa 33 8 10 15 35–52 –17 34
17. Udinese 33 8 9 16 31–47 –16 33
18. Empoli 34 7 8 19 43–66 –23 29
19. Frosinone 33 5 8 20 26–60 –34 23
20. Chievo 33 2 11 20 24–68 –44 14

Fotó: MARCO BERTORELLO / AFP 

Olvasói sztorik