Nemzetközi foci

Három játékos lehet Zidane áldozata a nyáron

A francia visszatérése után elfogytak a játékperceik. Llorente, Ceballos és Reguilón is távozhat.

Dani Ceballos és Sergio Reguilón helyzete kezd egyre egyértelműbb lenni a Real Madridnál. Mindkét labdarúgó kulcsembernek számított, amíg Santiago Solarinál volt a karmesteri pálca, de Zinédine Zidane visszatérése óta csak epizódszerep jut nekik.

A Marca információi szerint mindkét játékos távozni fog nyáron.

Dani Ceballos a Real Betistől érkezett 2017-ben, a 22 éves középpályás, összesen 34 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Real Madridban. Ezeken három gólt szerzett, bemutatkozhatott a Bajnokok Ligájában is. Értékét húszmillió euróra becsüli a Transfermarkt.

Sergio Reguilón a madridiak saját nevelésű játékosa, a mértékadó portál szerint nagyjából tizenötmillió euróért távozhat. A szélső 13 LaLiga-mérkőzésen és három Bajnokok Ligája-összecsapáson lépett pályára a felnőttcsapatban.

A harmadik játékos Marcos Llorente. Az ő helyzetére Zidane már utalt korábban, az edző szavaiból úgy tűnt, kölcsönadnák a spanyol futball korábbi nagy reménységét. A 24 éves, saját nevelésű védekező középpályás már egy szezont lehúzott kölcsönben, akkor az Alavés csapatát erősítette.

A kiemelt képen Dani Ceballos és Marcos Llorente ünnepel a Huesca elleni bajnokin. Fotó: JAVIER SORIANO / AFP

Olvasói sztorik