Nemzetközi foci bajnokok ligája

Az Ajax edzője szerint a Real és a Juve is félve játszott ellenük

Európa tátott szájjal bámulja az Ajax teljesítményét a BL-ben, a fiatal holland csapat két potenciális esélyest is eltüntetett a mezőnyből az egyenes kieséses szakaszban, előbb a Real Madridot, majd a Cristiano Ronaldóval felálló Juventust.

Itt az újabb Ajax-csoda: a Juventust is kiütötték a BL-ből a hollandok
Az Ajaxnak már sikerült csodát tennie Madridban, ezúttal Torinóban varázsolt. Eközben a Manchester Unitedet egy óra alatt elintézte a Barcelona hazai pályán (3-0).

“Hihetetlen este volt ez Ajax és a holland szurkolók számára. Ismét egy favoritot győztünk le, mert sikerült átlépnünk a saját határainkat. Látható volt, hogy a Real Madridhoz hasonlóan a Juventus is félve játszott ellenünk. Nagyon nehéz játszani ellenünk, mivel technikailag képzett játékosaink vannak, és nem könnyű nyomás alá helyezni minket” – nyilatkozta a meccs után Erik ten Hag, az Ajax edzője.

A legnagyobb fegyvertény, hogy a saját utánpótlására hagyományosan nagy hangsúlyt helyező Ajax kezdőjében öt korábbi akadémista szerepelt, és a legdrágább igazolásnak Dusan Tadic és David Neres számít, akikért 12 millió eurót fizetett a klub. Eközben a Juventus csak Ronaldóért 117 millió eurót fizetett ki a Realnak, igaz, a portugál sztár ki is tett magáért, mindkét meccsen betalált. De most  is kevés volt a nagyon összeszedetten és magabiztosan focizó ellenféllel szemben.

Olvasói sztorik