Nemzetközi foci bajnokok ligája

Valverde: Nem kérünk elnézést, amiért van egy Messink

Ernesto Valverde szerint az első perceket leszámítva csapata, az FC Barcelona jól játszott a Manchester United elleni visszavágón, így gond nélkül jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

Az első öt perc nehéz volt, mert a Manchester erősen kezdett, de a további nyolcvanötben nem is játszottunk olyan rosszul

– értékelt a 3-0-ra megnyert, hazai negyeddöntős visszavágó után.

Valverde úgy látta, hogy az MU nyomás alá helyezte őket, már elöl megkezdte a letámadást a meccs elején, amikor azonban megtalálták a passzsávokat, sikerült birtokolniuk a labdát és helyzeteket tudtak kialakítani.

Valverde azt mondta, hogy csapata – amely 4-0-s összesítéssel lépett tovább – nagyon motivált volt, mert az elmúlt években a legjobb négy között már nem léphettek pályára.

A két gólt szerző Lionel Messit illetően úgy fogalmazott, egyértelmű, hogy gyakran ő intézi el a mérkőzéseket, de nem fognak elnézést kérni azért, mert van egy Messijük.

Szerencse, hogy velünk van

A MU-t irányító Ole Gunnar Solskjaer azzal kezdte értékelését, hogy a visszavágón nyilvánvaló volt a két csapat közötti különbség. Elsősorban az, hogy mennyire jól él a lehetőségeivel a Barcelona. Ő is úgy látta, hogy jól kezdtek, igaz, szerinte ez a szakasz negyedóráig tartott, azután viszont négy perc leforgása alatt kétgólos hátrányba kerültek.

Játékosai hozzáállásával elégedett volt, de úgy vélekedett, sokat kell dolgozni azért, hogy komoly előrelépés történjen. “Egyik napról a másikra nem fognak megváltozni a dolgok” – mondta. Ő is kitért Messire, aki – amint azt megjegyezte – ezúttal is bizonyította, miért nyert annyi címet.


“Készülhetünk rá előzetesen, de ha van elég ideje és tere, akkor úgyis helyzeteket alakít ki és gólokat szerez” – folytatta.

Arról, hogy Messi második góljánál a labda átcsúszott a vetődő David De Gea alatt, úgy fogalmazott: ha egy kapus hibázik, akkor azt szalagcímben hozzák, és semmi másra nem emlékszünk a teljesítményéből.

“Pedig egyébként nagyszerű védéseket mutatott be”.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 2. mérkőzés

Juventus – Ajax Amszterdam 1-2 (1-1)
Gólszerző: 
Ronaldo (28.) illetve de Beek (34.), De Ligt (67.)
Továbbjutott az Ajax 3-2-es összesítéssel

FC Barcelona – Manchester United 3-0 (2-0)
Gólszerző: 
Messi (16., 20.), Coutinho (61.)
Továbbjutott a Barcelona 4-0-s összesítéssel

Olvasói sztorik