Nemzetközi foci

Chelsea-gála, Szoboszlai-gólpassz az Európa Ligában

Hiába panaszkodtak a gyepre az angolok, agyonverték Kádárékat. A Salzburg állva bukott el a Napoli ellen.

Ahogy az már megszokott, a kedd-szerdai Bajnokok Ligája-meccsdömpiget csütörtök este az Európa Liga követi a nemzetközi kupaporondon. Az EL-ben a nyolcaddöntő visszavágói voltak terítéken.

Szoboszlai Dominik kezdőként kapott lehetőséget a 3–0-s hátrányból induló Red Bull Salzburg színeiben. A Napoli elleni párharc korán eldőlt: Arkadiusz Milik szerzett vezetést a vendégeknek a mérkőzés elején. Nem sokkal később a magyar játékos vette el a labdát az ellenféltől, majd gólpasszt adott csapattársának. A Salzburg becsülettel küzdött, a második félidőben a győzelmet bebiztosító két gólt is megszerezte, de ez a továbbjutáshoz nem volt elég.

Bár a Chelsea menedzsere, Maurizio Sarri a találkozó előtt a pálya rossz állapotára panaszkodott, ez nem látszott a csapat teljesítményén a Kádár Tamással felálló Dinamo Kijev elleni vendégszereplés első félidejében: Olivier Giroud duplázott, majd a játékrész ráadásában Marcos Alonso vitte be az újabb találatot. A második félidőre is hagyott két gólt a Chelsea: előbb Giroud szerezte meg harmadik gólját, majd Callum Hudson-Odoit szolgálta ki gólpasszal, így nyert 5–0-ra az angol együttes.

Sokáig úgy tűnt, a Valencia hazai pályán szerzett előnye is kitart, a Krasznodar azonban a hajrában gólt szerzett. A 85. percben azonban még nem volt vége a meccsnek: a spanyolok a 93. percben Goncalo Guedes révén egyenlítettek, így 1–1-gyel jutottak tovább.

Európa Liga, nyolcaddöntő, visszavágók

Dinamo Kijev – Chelsea 0–5 (0–3)
Gólszerzők: Giroud (5., 33., 59.), Alonso (45+1.), Hudson-Odoi (78.)
Továbbjutott: Chelsea (8–0)

Krasznodar–Valencia 1–1 (0–0)
Gólszerzők: Szulejmanov (85.), illetve Guedes (93.)
Továbbjutott: Valencia (3–2)

Red Bull Salzburg – Napoli 3–1 (0–1)
Gólszerzők: Dabbur (25.), Gulbrandsen (65.), Leitgeb (92.), illetve Milik (14.)
Továbbjutott: Napoli (4–3)

Arsenal–Rennes 3–0 (2–0)
Gólszerzők: Aubameyang (5., 72.), Maitland-Niles (15.)
Továbbjutott: Arsenal (4–3)

Internazionale – Eintracht Frankfurt 0–1 (0–1)
Gólszerző: Jovic (6.)
Továbbjutott: Frankfurt (1–0)

Villarreal–Zenit 2–1 (1–0)
Gólszerzők: Moreno (29.), Bacca (47.), illetve Ivanovics (91.)
Továbbjutott: Villarreal (5–2)

Slavia Praha – Sevilla 4–3 (1–1, 2–2, 3–3)
Gólszerzők: Ngadeu-Ngadjui (15.), Soucek (tizenegyesből, 47.), Van Buren (102.), Kjaer (öngól, 119.), illetve Ben Yedder (tizenegyesből, 44.), El Haddadi (54.), Vázquez (98.)
Továbbjutott: Slavia (6–5)

Benfica – Dinamo Zagreb 3–0 (0–0, 1–0, 3–0)
Gólszerzők: Jonas (71.), Ferro (94.), Grimaldo (105.)
Továbbjutott: Benfica (3–1)

Kiemelt kép: Szergej Szupinszkij/AFP

Olvasói sztorik