Nemzetközi foci

Zidane élete húzása volt, hogy lemondott a Real Madridnál

Zinédine Zidane a meglepetések embere. Amennyire váratlan volt, hogy tavaly májusban, a sorozatban megnyert harmadik Bajnokok Ligája után lemondott a Real Madrid vezetőedzői posztjáról, annyira meghökkentő az is, hogy 284 nap után visszatért a csapat élére. Még akkor is, ha az elmúlt napokban már felvetődött, hogy újra leül a kispadra.

A játékosként és edzőként is világklasszis francia újbóli kinevezésével alighanem a focitörténelem egyik legnagyobb „Én megmondtam!”-ját láthattuk.

Zidane visszatér a Real Madrid kispadjára – hivatalos
A francia szakember 2022 nyaráig írt alá.

Emlékezzünk csak vissza a májusi bejelentésre. Amikor lelépett, akkor a Real a klubfoci koronázott királya, a BL-győzelmeinek és klubvilágbajnoki címeinek is köszönhetően a földkerekség aktuálisan legjobb csapata volt. Zidane aztán leült az újságírók elé, és azt mondta:

Győztes típus vagyok. Ha nem látom, hogy megvannak a feltételei annak, hogy továbbra is ezen a szinten folytassuk, akkor eljött az ideje a váltásnak. A klubnak változnia kell, ha továbbra is nyerni akar. Velem ez bonyolult lenne.

Csak találgatni lehetett akkor, hogy mire is gondolt, de aztán a történtek őt igazolták. Cristiano Ronaldo a Juventusba igazolt, őt nem sikerült pótolni, és Zidane-nál hiába lett kegyvesztett Gareth Bale, a Real Madrid újra megpróbálta a walesi köré felépíteni a csapatot. Ez a projekt csúfosan elbukott, nem sok szurkoló van, aki a következő évadban is csapatban szeretné őt látni, de Bale sem tűnik úgy, mint aki szívesen maradna.

Zidane utódjának a spanyol válogatottal a világbajnokságra készülő Julen Lopeteguit nézte ki a klubelnök, Florentino Pérez, az érkezését pedig a lehető legrosszabb pillanatban, a vébé előtti napokban sikerült bejelenteni, amivel az edző elveszítette kapitányi állását, a spanyolok pedig felsültek az oroszországi tornán. Lopetegui ráadásul elég hamar megbukott Madridban, egy barcelonai 5-1-s zakó volt az utolsó meccse, és bár egy ideig azt hihettük, hogy az ő helyére érkező Santiago Solari megmentő lesz, a kezdeti sikerek után tavaszra gyakorlatilag minden létező sorozatot elbukott a Real.

  • A Barcelona kiejtette a Madridot a Király Kupa negyeddöntőjében,
  • majd a katalánok a bajnokságban is megnyerték a klasszikust, 12 pontra növelve a két csapat közti különbséget,
  • a mélyütést pedig az Ajax vitte be a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben, amikor a Bernabéuban nyert 4-1-re és jutott tovább.

Ezt az összeomlást egy hét alatt, három hazai mérkőzésen sikerült összehozni.

Zidane: Vissza akarom juttatni a klubot oda, ahová való
Rendkívül boldogan beszélt újra a Real Madrid vezetőedzőjeként Zinedine Zidane.

Egy rossz hete, vagy kevésbé jól sikerült szezonja bármelyik focicsapatnak lehet, de a Real nem az a klub, amelynél az ilyesmi következmények nélkül marad, Florentino Pérez amúgy sem vonakodik cserélgetni az edzőket. Miután a klubelnök már a csapatkapitánnyal, Sergio Ramossal is összeveszett, tényleg elérkezett az a pont, amikor gyökeres változásra volt szükség. És itt jön a képbe Zidane.

Florentino Pérez nem az az ember, aki látványosan beismerné, hogy tévedett, de Zidane visszaédesgetésével ez történt. Az üzenet ugyanis egyértelmű: a franciának igaza volt.

A három BL-győzelem, a vele két és fél év alatt megnyert kilenc trófea elfedte a problémákat és becsapott mindenkit, leginkább a klubelnököt, azt a látszatot keltették, hogy jól megy a szekér, a sikeresség pedig egy természetes dolog. Csakhogy megint arra haladt a történet, hogy Pérez az, aki mindent irányít, miatta távozott Ronaldo is, miközben Zidane-nak sem adta meg azt a hatalmat, amire az edző szerint szükség lett volna az eredményesség fenntartásához.

Florentino Pérez és Zinédine Zidane a madridi sajtótájékoztatón Fotó: Quality Sport Images/Getty Images

A jelek szerint tíz hónap vesszőfutás elég volt a Real-vezérnek ahhoz, hogy belássa, tévedett. Már a BL-kiesés után megkereste Zidane-t, aki kért pár nap gondolkodási időt, majd igent mondott.

Persze, lesznek majd változások, de most nem ez a fontos. Hanem az, hogy itt vagyok. Az elnök úr felhívott, én pedig jöttem, mert szeretem a klubot. Sosem felejtem el a sikereket, de a hibákat sem, amiket elkövettünk. Oké, megnyertük a BL-t, de elveszítettük a bajnokságot és a kupából is kiestünk. De ez már a múlt, most a szezon hátralévő 11 mérkőzésére koncentrálunk, próbálunk a lehető legjobban szerepelni, hogy aztán elkezdjük építeni a jövőt

– mondta Zidane a visszatérő sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy ő sem ígérgetett és vele szemben sincsenek elvárások a mostani idényre vonatkozóan, ami nem is meglepő annak fényében, hogy a 12 pont ledolgozása csoda lenne.

2022 nyaráig szóló szerződést írt alá és a BBC szakírója, Guillem Balague szerint sokkal szabadabb kezet kap, mint korábban. Kissé be vannak határolva ugyan a klub lehetőségei a Bernabéu-stadion felújítása miatt, Pérez ígéretet tett Zidane-nak arra, hogy hozhat, akit csak akar, márpedig neki olyan játékosok szerepelnek a noteszében, mint Eden Hazard vagy Christian Eriksen.

Amikor a francia edző 2016 januárjában komoly tapasztalat nélkül ült le a Real Madrid kispadjára sokan legyintettek, mégis sikerült összeraknia a modern futball egyik legmeghatározóbb csapatát. Úgy ráadásul, hogy Florentino Pérez belekotnyeleskedett mindenbe, amibe csak tudott. A francia zsenialitását jelzi, hogy egy drasztikus lépéssel ugyan, de sikerült meggyőzni az elnököt arról, hogy a Real Madridnak mindenekelőtt rá van szüksége: Zinédine Zidane-ra.

Nyitókép: TF-Images/Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik