Nemzetközi foci

Mbappé nem tud aludni az MU elleni kudarc óta

Jövőjéről is nyilatkozott a PSG szupersztárja.

A Paris Saint-Germain világbajnok csillaga, Kylian Mbappé a Telefootnak adott nyilatkozatában elmondta, annyira megviselték a Manchester United elleni Bajnokok Ligája nyolcaddöntő-visszavágón történt események, hogy azóta nem tud rendesen aludni. Mint ismert, a PSG egészen a 94. percig továbbjutásra állt az MU ellen, majd Marcus Rashford bevágta a Kimpembe kezezéséért járó, VAR-döntés alapján befújt, nagy port kavaró büntetőt, így idegenben lőtt góllal az angolok jutottak tovább a legjobb nyolcba.

Nem semmi Marco Rossi magyar kerete a szlovákok és a horvátok ellen
Balogh Norbert és Szoboszlai Dominik is meghívót kapott.

Nincsenek szavak arra, mennyire megviseltek minket a történtek. Azóta nem tudok aludni és szerintem a többiek is így vannak vele. Keményen dolgoztunk, hogy eljussunk eddig, ezért most nagyon csalódottak vagyunk.

– mondta Mbappé, aki leszögezte azt is, hogy a kudarc nem tántorította el, továbbra is hisz a PSG projektében, a következő szezonban is Párizsban szerepel majd

Olvasói sztorik