Nemzetközi foci

Kemény beszólást kapott Neymar a Barcelona elnökétől

Josep Maria Bartomeu szerint Dembélé jobb játékos, mint a brazil.

A brazil Neymar 2013 és 2017 között gyönyörű éveket töltött el az FC Barcelonánál, Bajnokok Ligáját is nyert a csapattal, a távozása azonban nem sikerült szépre. Másfél éve szerepel a PSG-ben, és mivel folyamatosak a pletykák arról, hogy akár a Real Madridban is kiköthet hamarosan, ez sem javított népszerűségénél a katalán klubnál.

Nemrég interjút adott a SER Catalunya rádió egyik műsorában a Barcelona elnöke, Josep Maria Bartomeu, aki Neymart is szóba hozta.

Az érte kapott pénzből fiatal játékosokra, mint Dembélére esett a választásunk. Ő véleményem szerint jobb, mint Neymar. Örülök, hogy a Barcelona keretéhez tartozik.

Persze sok más téma is szóba került, amelyeket az eurobarca.hu foglalt össze. Többet között az Ajax 19 éves védőjének, Matthijs de Ligtnek a szerződtetése is aktualitás.

– De Ligt neve felmerült, mint potenciális erősítés. Figyeljük a teljesítményét, de az esetleges leigazolását márciustól kezdve fogjuk megtárgyalni, mert most márciustól tervezzük az új szezont. Ha mellette döntünk, akkor is nehéz lesz megszerezni őt, sok kérője akad – mondta Bartomeu.

Címlapkép: FRANCK FIFE/AFP

Olvasói sztorik