Nemzetközi foci

Kádárékat a Chelsea, Szoboszlai csapatát a Napoli ütötte ki

A Dinamo Kijev és a Red Bull Salzburg magyar légiósa is végig a kispadon ült.

Az Arsenal és a Benfica zakója után három találkozót rendeztek 21 órától az Európa Liga nyolcaddöntőiben. A magyar érdekeltségű összecsapásokon a Dinamo Kijev magyar válogatott védője, Kádár Tamás a kispadon kezdett a Chelsea ellen a Stamford Bridge-n, csakúgy mint a Red Bull Salzburg tehetsége, Szoboszlai Dominik a Napoli otthonában.

„Fizess ki és elmegyek” – Sergio Ramos összebalhézott az öltözőben a Real elnökével
A csapatkapitány és Florentino Pérez az Ajax elleni BL-kiesés után szólalkoztak össze.

Honfitársaink csapatai hamar hátrányba kerültek: fantasztikus akció végén Milik már a tizedik percben betalált Nápolyban, nyolc perccel később pedig már 2-0 volt az eredmény. A Napoli a második félidőben öngóllal növelte az előnyt, így 3-0-ről várhatja a visszavágót. Londonban pedig Pedro góljával vezetett a Chelsea a szünetben, majd a második játékrészben Willian és Hudson-Odoi is gólt szerzett, így az angolok is háromgólos előnnyel várhatják a második mérkőzést. Kádárt és Szoboszlait sem cserélte be edzője.

Az orosz Krasznodar a korábbi Fradi-légiós, Cristian Ramírezzel a kezdőben szenvedett 2-1-es vereséget a Valencia vendégeként, a spanyoloknál Rodrigo duplázott.

Európa Liga, nyolcaddöntők, első mérkőzések

Chelsea – Dinamo Kijev 3-0 (1-0)
Gólszerző: Pedro (17.), Willian (65.), Hudson-Odoi (90.)

Napoli – Salzburg 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Milik (10.), Ruíz (18.), Onguene (58., öngól)

Valencia – Krasznodar 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Rodrigo (12., 24.), illetve Claesson (67.)

Dinamo Zagreb – Benfica 1-0 (1-0)
Gólszerző: Petkovic (38., büntetőből)

Frankfurt – Inter 0-0

Rennes – Arsenal 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Bourigeaud (42.), Monreal (65., öngól), Sarr (88.), illetve Iwobi (4.)
Kiállítva: Sokratis (41.)

Sevilla – Slavia Praha 2-2 (2-2)
Gólszerzők: Ben Yedder (1.), Munir (28.), illetve Stoch (25.), Kral (39.)

Zenit – Villarreal 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Azmoun (35.), illetve Iborra (33.), Moreno (64.), Morlanes (71.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik