Nemzetközi foci bajnokok ligája

„Fejek fognak hullani” a Real Madridnál a kiesés után

Sárba tiporja a spanyol sajtó a csapatot.

Az évszázad vereségéről ír az As című spanyol lap, miután a Real Madrid kedden hazai pályán 4-1-re kikapott az Ajax Amsterdamtól, és ezzel kiesett a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Az újság szerint „az évszázad veresége után fejek fognak hullani” a királyi gárdánál.

A BL-búcsú mellett az As sorolja a Real további idei kudarcait: a Barcelona kiverte a spanyol Király Kupa elődöntőjéből, és a bajnokságban is legyőzte szombaton a Bernabeuban, így hátránya 12 pont az éllovas katalánokkal szemben. A Real legutóbbi négy otthoni találkozóját elvesztette, ilyen 15 éve nem fordult elő.

„Az Ajax kitépte a Real szívét – fogalmazott a Marca a Real legsúlyosabb hazai BL-vereségéről. Az El Mundo Deportivo pedig „teljes hajótörésnek” és „abszolút kudarcnak” nevezte a madridiak teljesítményét.

Legutóbb 2010-ben fordult elő, hogy a Realnak a nyolcaddöntő jelentette a végállomást a BL-ben, azóta négyszer az elődöntőben búcsúzott, négyszer pedig a fináléba jutott, amit kivétel nélkül meg is nyert.

Az Ajax legutóbb 2003-ban jutott a legjobb nyolc közé a legrangosabb európai klubsorozatban. A holland sajtó szuperlatívuszokban írt szerdán az amszterdami csapatról.

„A madridi csoda” – fogalmazott a Telegraaf, amely úgy jellemezte az Ajaxot, hogy „semmihez nem hasonlítható”.

„Egy hallucináló közönség előtt totális futball 3.0” – írta le a mérkőzést a Volkskrant, amely hozzátette: az Ajax most ismét igazán számít Európában.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

Real Madrid–Ajax 1–4 (0–2)

Gólszerzők: Asensio (70.), illetve Ziyech (7.), Neres (18.), Tadics (62.), Schöne (72.)

Továbbjutott: az Ajax 5–3-as összesítéssel

Kiállítva: Nacho (93.)

 

Borussia Dortmund–Tottenham 0–1 (0–0)

Gólszerzők: Kane (49.)

Továbbjutott: a Tottenham 4–0-s összesítéssel

Címlapkép: AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik