Nemzetközi foci bajnokok ligája

Carvajal: Remélem, a szurkolóink nem pártolnak el tőlünk

A Real Madrid válogatott sztárja a Bajnokok Ligájában javítaná ki a Barcelona elleni bukásokat.

A hullámvölgyben lévő, címvédő Real Madrid egygólos előnyről kezdheti kedden az Ajax elleni hazai visszavágót a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

Santiago Solari a Real Madrid edzőjeként 30 mérkőzésen 21 győzelmet aratott, a múlt héten viszont kétszer is kikapott csapatával az FC Barcelonától a Santiago Bernabéu Stadionban: szerdán 3-0-ra a spanyol Király Kupa elődöntőjének visszavágóján, szombaton 1-0-ra a bajnoki rangadón.

A BL-nyolcaddöntő első felvonását követően négy meccséből csak egyet tudott megnyerni a Real – az ugyancsak katalán Girona is győzött a fővárosban bajnoki összecsapáson –, ráadásul ezeken a találkozókon akcióból mindössze egy gólt szerzett és ugyanígy akcióból 335 perce gólképtelen.

A maximumot nyújtottuk, de mezőnyben nem voltunk elég határozottak –utalt a Real Madrid védője, Dani Carvajal a vesztes szombati bajnokira.

Hozzátette: kedden, az Ajax ellen a legjobb játékukra lesz szükségük, mert az első mérkőzésen meggyőződtek a hollandok jó képességeiről, ráadásul ellenfelük múlt szerda óta nem lépett pályára, így csak a madridi visszavágóra készült.

Remélem, a szurkolóink nem pártolnak el tőlünk, szeretnénk őket kiengesztelni – nyilatkozta a válogatott játékos.

Az Ajax eközben már túljutott hullámvölgyén – négy meccsen három vereséget szenvedett el, közte a Feyenoord elleni, 6-2-re elbukott bajnoki rangadóval –, a legutóbbi három találkozóját magabiztosan nyerte meg. Két bajnoki összecsapásán egyaránt öt gólig jutott, míg a Holland Kupa elődöntőjében vendégként 3-0-val vágott vissza a Feyenoordnak, és jutott a fináléba.

Amennyiben a holland gárda a Real Madrid elleni visszavágón is hasonló teljesítményre lesz képes, mint a párharc első felvonásán, akkor a 2-1-re elbukott hazai meccs után is okozhat kellemetlen pillanatokat a címvédőnek. Amszterdamban az Ajax rendkívül bátran játszott, de a hazai játékosok rengeteg gólhelyzetet kihagytak, ami megbosszulta magát.

A Real Madrid a visszavágón eltiltás miatt nélkülözi a védelem oszlopát és a csapat kapitányát, Sergio Ramost.

A másik keddi meccsen a Bundesliga éllovasa és a Premier League harmadik helyezettje csap össze egymással Dortmundban. A házigazda Borussia Dortmund pénteken nagy meglepetésre 2-1-re kikapott a kiesés elkerüléséért küzdő Augsburg otthonában, és ugyancsak nincs bombaformában: legutóbbi hét összecsapásán csak egyszer nyert.

A Tottenham  háromgólos előnye birtokában lényegesen nyugodtabban várhatja a keddi visszavágót, de az angol együttes formája sem meggyőző. A Borussia ellen lehengerlő játékkal nyert 3-0-ra, de utána alulmaradt a Burnley és a Chelsea vendégeként, szombaton pedig úgy ért el otthon döntetlent az Arsenal ellen, hogy Harry Kane a 74. percben büntetőből egyenlített. Kedden mindkét mérkőzés 21 órakor kezdődik.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók, a keddi program

Borussia Dortmund (német)–Tottenham Hotspur (angol) 21.00
Real Madrid (spanyol)–Ajax Amsterdam (holland) 21.00

Címlapkép: Getty Images

Olvasói sztorik