Nemzetközi foci

Kiütötték Doll csapatát a fontos Bundesliga-meccsen

A VfB Stuttgart 5-1-re legyőzte a Hannovert a Bundesliga 26. fordulójában, amivel fontos három pontot szerzett. A két csapat a bennmaradásért küzd és közvetlen riválisai egymásnak, a stuttgartiak, akik a pótselejtezőt érő 16. helyen állnak, a sikerrel öt pontra növelték az előnyüket Thomas Doll együttesével szemben, amely az utolsó előtti.

A hazai pályán játszó Stuttgart már korán megágyazott a győzelmének, Mario Gomez a 4. percben kihasználta a vendégvédelem szétrebbenését, majd Ozan Kabak duplázott még az első félidőben. Bár a második játékrészben szépített a Hannover, a folytatásban Steven Zuber révén még két gólt szerzett a házigazda.

Az összefoglaló:

A korábban a Ferencvárossal magyar bajnok és háromszoros kupagyőztes Doll január végén vette át a kiesőjelölt Hannover irányítását, ez a mostani az ötödik meccse volt. A megváltást még nem sikerült elhoznia, az alábbi eredmények születtek ez idő alatt:

  • Hannover – Leipzig 0-3
  • Hannover – Nürnberg 2-0
  • Hoffenheim – Hannover 3-0
  • Hannover – Eintracht Frankfurt 0-3
  • Stuttgart – Hannover 5-1.

Azaz négyszer kikapott a csapat Doll-lal, háromszor még csak gólt sem szerzett. A Nürnberg elleni győzelem viszont amolyan hatpontos volt, mivel a nürnbergiek az utolsók a Bundesligában és csak egy pont a különbség a csapatok közt.

Eredmény – Bundesliga, 26. forduló

VfB Stuttgart-Hannover 96 5-1 (3-0)
VfL Wolfsburg – Werder Bremen 1-1 (0-0)


A tabella:

1. Borussia Dortmund 24 16 6 2 58–27 +31 54
2. Bayern München 24 17 3 4 56–27 +29 54
3. RB Leipzig 24 13 6 5 43–20 +23 45
4. Mönchengladbach 24 13 4 7 43–30 +13 43
5. Eintracht Frankfurt 24 11 7 6 47–30 +17 40
6. Bayer Leverkusen 24 12 3 9 43–35 +8 39
7. Wolfsburg 24 11 6 7 39–31 +8 39
8. Hertha 24 9 8 7 37–34 +3 35
9. Hoffenheim 24 8 10 6 47–36 +11 34
10. Werder Bremen 24 8 9 7 39–35 +4 33
11. Fortuna Düsseldorf 24 9 4 11 31–42 –11 31
12. Mainz 24 8 6 10 27–38 –11 30
13. Freiburg 24 6 9 9 34–40 –6 27
14. Schalke 24 6 5 13 25–39 –14 23
15. Augsburg 24 5 6 13 34–46 –12 21
16. VfB Stuttgart 24 5 4 15 24–52 –28 19
17. Hannover 24 3 5 16 21–55 –34 14
18. Nürnberg 24 2 7 15 18–49 –31 13

Nyitókép: TF-Images/Getty Images

Olvasói sztorik