Nemzetközi foci

Jamie Vardyt iszonyatosan letarolta Ben Foster kapus

Brenadan Rodgers a hét elején vette át a Leicester City irányítását és vasárnap délután már Watfordban volt jelenése csapatával. Nos, a csapat új menedzserének nem sikerült a bemutatkozás, lévén a Premier League 29. fordulójában 2-1-es vereséget szenvedett, úgy, hogy Gray a 92. percben szerzett góljával tartotta otthon a három pontot.

De ne rohanjunk ennyire előre, mert történt közben egy s más. Az ötödik percben Troy Deeney csúsztatott fejesével szerzett vezetést a hazai csapat, majd nem sokkal később az angol válogatott szerelmesei minden bizonnyal szívükhöz kaptak.

Történt, hogy egy jobb oldali Leicester szabadrúgást löbbölt be Maddison a védők és a kapus közé, amelyre Jamie Vardy startolt rá. Eközben Ben Foster is úgy érezte, eléri a zsugát, aminek az lett a vége, hogy mint két bika szarvasbőgéskor izomból egymásnak rohantak és a kapus iszonyatosan letarolta az angol válogatottban eddig 26 meccsén hét gólt jegyző támadót. Még nézni is szörnyű (az összefoglalóban 2:20-tól):

Vardy szerencsére túlélte a karambolt és nemes bosszút állt; egy remek kiugratást követően a 75. percben egyenlített. De ez is kevés volt a Leicester pontszerzéséhez, másképp Rodgers sikeres bemutatkozásához, lévén a ráadásban bealudt a vendégvédelem, és Gray ezt kihasználta ki kíméletlenül. (Nyitókép: Richard Heathcote/Getty Images))

Premier League, 29. forduló, eredmény:

Watford–Leicester City 2–1
Gól: Deeney 5., A. Gray 92., ill. Vardy 75.
Fulham–Chelsea 1-2 (1-2)
Everton–Liverpool 0–0

A bajnokság állása:

1. Manchester City 29 23 2 4 76–20 +56 71
2. Liverpool 29 21 7 1 64–15 +49 70
3. Tottenham 29 20 1 8 56–30 +26 61
4. Manchester United 29 17 7 5 58–38 +20 58
5. Arsenal 29 17 6 6 61–39 +22 57
6. Chelsea 28 17 5 6 49–30 +19 56
7. Wolverhampton 29 12 7 10 37–35 +2 43
8. Watford 29 12 7 10 41–41 0 43
9. West Ham 29 11 6 12 37–41 –4 39
10. Everton 29 10 7 12 39–39 0 37
11. Leicester City 29 10 5 14 35–41 –6 35
12. Bournemouth 29 10 4 15 39–54 –15 34
13. Crystal Palace 29 9 6 14 35–39 –4 33
14. Newcastle 29 8 7 14 26–36 –10 31
15. Brighton & Hove Albion 28 8 6 14 30–41 –11 30
16. Burnley 29 8 6 15 32–53 –21 30
17. Southampton 29 6 9 14 32–49 –17 27
18. Cardiff City 29 7 4 18 25–57 –32 25
19. Fulham 29 4 5 20 27–65 –38 17
20. Huddersfield Town 29 3 5 21 15–51 –36 14
Olvasói sztorik