Nemzetközi foci

A Lazio nagyon megverte az AS Romát a derbin

A Lazio simán, 3-0-ra verte fővárosi riválisát, az AS Romát az olasz labdarúgó-bajnokság 26. fordulójában.

Correa már a meccs elején lubickolt a római védők között, a 12. percben pedig az ő passza után szerezte meg a vezetést a szép cselt is bemutató Caicedo. A második félidőben ugyan egyenlíthetett volna a Roma, de két helyzet is kimaradt, amit megbüntetett a Lazio: a csereként beállt Immobile értékesített egy tizenegyest. A 3-0-s végeredményt Cataldi állította be a 89. percben, majd a hajrában még Kolarovot állították ki.

A Lazio másodszor nyerte meg legalább három góllal a bajnoki derbit, ez eddig egyedül 2006-ban sikerült.

A két csapat történetének ez volt a 150. összecsapása a Serie A-ban, a Lazio 38. alkalommal diadalmaskodott, emellett 58 döntetlen és 54 Roma-siker született.

Az összefoglaló:

Az AC Milan kihasználta a rivális Inter botlását és a Sassuolo elleni 1-0-s győzelmével előre lépett a harmadik helyre. Ez volt a sorozatban negyedik megnyert bajnokija a csapatnak.

Eredmények – Serie A, 26. forduló

SS Lazio-AS Roma 3-0 (1-0)
AC Milan-Sassuolo 1-0 (1-0)
Empoli-Parma 3-3 (1-2)


A tabella:

1. Juventus 25 22 3 53–15 +38 69
2. Napoli 25 17 5 3 46–18 +28 56
3. Milan 26 13 9 4 39–22 +17 48
4. Internazionale 26 14 5 7 38–22 +16 47
5. Roma 26 12 8 6 49–36 +13 44
6. Lazio 25 12 5 8 36–27 +9 41
7. Atalanta 25 11 5 9 51–36 +15 38
8. Torino 25 9 11 5 30–22 +8 38
9. Fiorentina 25 8 12 5 40–29 +11 36
10. Sampdoria 25 10 6 9 41–32 +9 36
11. Sassuolo 26 7 10 9 35–41 –6 31
12. Parma 26 8 6 12 28–40 –12 30
13. Genoa 25 7 8 10 32–41 –9 29
14. Cagliari 26 6 9 11 23–37 –14 27
15. SPAL 25 5 8 12 22–37 –15 23
16. Udinese 24 5 7 12 19–31 –12 22
17. Empoli 26 5 7 14 33–51 –18 22
18. Bologna 25 3 9 13 19–38 –19 18
19. Frosinone 25 3 7 15 19–49 –30 16
20. Chievo* 25 1 10 14 19–48 –29 10

*A Chievótól 3 pont levonva.

Nyitókép: Matteo Ciambelli/NurPhoto via Getty Images

Olvasói sztorik