Nemzetközi foci

Solari számára fáj a Barcelona elleni végeredmény

Csak a gól hiányzott a Real Madrid játékából.

Mint ismert, a Real Madrid szerda este hazai pályán 3-0-ra kikapott a Barcelona elleni rangadón, így nem jutott a Király-kupa döntőjébe. A királyi gárda vezetőedzője, Santiago Solari csalódottan magyarázkodott a kínos vereség után.

Cristiano Ronaldo miatt aggódhatnak a Juventusnál
Még a Bologna ellen rúgták le, nem tud rendesen edzeni.

Nagyon fájó a végeredmény azok után, hogy mindent beleadtunk, küzdöttünk a végéig, helyzeteket alakítottunk ki és sokáig uraltuk a meccset. Emelt fővel jöttünk le a pályáról, de nem vagyunk boldogok, most már a következő Barcelona elleni találkozóra összpontosítunk. Ellenfelünk ma megmutatta, hogy valójában milyen erős, de ha az egyik lehetőségünket berúgjuk, akkor talán mi jutunk a döntőbe. A Barca aztán az első kaput eltaláló lövéséből betalált, de még 0-1-nél is volt esélyünk, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Mondhatjuk, hogy jók és szervezettek voltunk és sok helyzetet alakítottunk ki, de hiába, mert gólt nem tudtunk lőni. Mindent megtettünk, a végsőkig küzdöttünk, de nagyon hiányzott a játékunkból a gól, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Méltósággal búcsúztunk, ám ez egy nagy csalódás. Ettől függetlenül nem gondolom kudarcnak a szereplésünket.

– magyarázta Solari.

Király-kupa, elődöntő, visszavágó

Real Madrid – FC Barcelona 0-3  (továbbjutott: Barcelona 4-1)
Gólszerzők: Suárez (50., 73., tizenegyesből), Varane (69., öngól)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.