Nemzetközi foci

Solari elmagyarázta, hogyan kaphatott ki a Real Madrid a Gironától

A vezetőedző szerint folyamatosan nyomás alatt tartották őket.

Hatalmas meglepetéssel ért véget a Real Madrid vasárnapi meccse: a csapat hazai pályán 2-1-re kikapott a Gironától a spanyol bajnokság 24. fordulójában. Megmutattuk a gólokat, Sergio Ramos ollózásból induló kiállítását, de a kapus Thibaut Courtois fejesét is.

A találkozó után érthetően csalódottan magyarázkodott Santiago Solari vezetőedző.

– Nagy kár ezért a meccsért, mert a Barcelona és az Atlético Madrid is győzni tudott, mi pedig így visszacsúsztunk a harmadik helyre. Az első félidőben egyértelműen mi domináltunk, akár több gólt is szerezhettünk volna. A második játékrészben már a Girona volt az, aki folyamatosan támadott. Egyáltalán nem látszott rajtuk fáradtságnak jele, folyamatosan nyomás alatt tartottak minket. Belőlünk viszont ekkor már teljesen hiányzott az erő a második gól megszerzéséhez. Marcelo teljesítménye? Szerintem rendben volt – fogalmazott a penamadridista.hu szerint a szakember.

– Egyáltalán nem gondolom úgy, hogy elveszítettük a bajnokságot. Minden trófeáért a legvégsőkig harcban leszünk. A következő hétvégén is ugyanúgy megteszünk majd mindent a győzelemért. Egy csapat életében nemcsak az erőnléti felkészültség számít, hanem a koncentráció, a mentális állapot is, egyebek mellett. Mi minden téren igyekszünk a maximumot kihozni a játékosainból. Ma valóban úgy tűnt, hogy a második félidőben szenvedtünk, ez talán betudható az elmúlt időszak rendkívül nehéz mérkőzéseinek. Hogy feltenném-e ugyanazt a kezdőcsapatot, ismerve a vereség tényét? A múltról vagy a jövőről szóló kérdéseknek nincsen semmi értelmük, nem szeretek feltételezésekkel és felesleges dolgokkal foglalkozni. Minden meccsen az a célunk, hogy versenyre keljünk az ellenféllel, aztán megnézzük, hogy mit csinálhattunk volna máshogy, esetleg jobban. De ez ugyanúgy igaz a győztes meccsekre, mint a vereségekre – tette hozzá.

Címlapkép: Quality Sport Images/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.