Nemzetközi foci

A Cardiff tulajdonosa állást foglalt Sala átigazolási díjával kapcsolatban

Az egész világot megrázta Emiliano Sala esete: az argentin csatárt klubrekordot jelentő 15 millió fontért szerződtette a Cardiff City, azonban a 29 éves csatárt szállító repülőgép a Le Manche csatorna felett a tengerbe zuhant. Csütörtök este azonosították az eltűnt argentin támadó holttestét, így aztán az utolsó kérdés, hogy kifizeti-e a brit klub az átigazolási díjat?

Eltűnt a repülő, amely a PL-csapat új csatárát szállította
Egy olyan helyen tűnt el a repülő a radarról, amely rettegettnek számít a hajósok körében.

Felröppentek olyan pletykák, miszerint a Nantes már perrel fenyegeti a Cardiff csapatát, hogy megkapják a transzfer összegét is. Ezzel kapcsolatban a walesi egyesület tulajdonosa, Mehmet Dalmat elmondta, esze ágában sincs elsumákolni a fizetést.

Ha a szerződés arra kötelez bennünket, hogy fizessünk, természetesen megtesszük. Ha azonban nem, és vannak bizonyos anomáliák, akkor mindenki joggal várja azt tőlem, mint elnöktől és vezetőtől, hogy a klub érdekeit szem előtt tartva védjem a pozíciónkat. És én pontosan ezt teszem. Próbáljuk megérteni mi történt és amikor már elég információnk lesz, leülünk a Nantes vezetőivel megbeszélni, mi legyen a következő lépés.

– idézi a BBC Dalmatot.

Ugyanakkor azt sem titkolta el a Cardiff feje, hogy a Nantes csakugyan lépéseket tett.

Kérik azt a pénzt, ami szerintük megilleti őket és ehhez elindították a jogi folyamatot. A lényeg, hogy még nem tudtunk mindenben megegyezni a különleges és tragikus helyzet miatt. Csak annyit kérünk, hogy legyenek türelmesek, amíg választ kapunk a kérdéseinkre.

Dalmat hozzátette, hogy közleményt csak elegendő információ birtokában adnak csak ki a klubnál, a pletykákra nem reagálnak.

Nyitókép: SEBASTIEN SALOM GOMIS / AFP 

Olvasói sztorik