Nemzetközi foci

Felhoztak egy holttestet a Salával lezuhant gép roncsai közül

Korábban a témában:

Az Emiliano Salával lezuhant repülőgép után kutató csoport egy holttestet talált a gép maradványai között. Az nem derült ki, hogy a holttest a gépet vezető pilótáé, David Ibbotsoné vagy a francia Nantes-tól a Premier League-ben szereplő Cardiff Cityhez szerződő Saláé, éppen ezért azonosítás céljából a Dorset megyei halottkémhez szállították.

A kutatócsoport a roncsot is megpróbálta a felszínre hozni, de a nehéz körülmények miatt nem járt sikerrel. 

A Salát szállító gép akkor zuhant le, amikor az argentin csatár már elköszönt a Nantes-tól, és úton volt Cardiffba. Utolsó életjele az az üzenet volt, amiben jelezte, attól fél, hogy a gép, amin utazik, darabokra fog hullani.

A Saláék után indított keresést január 24-én állították le a hatóságok, de később újraindították, és a gép maradványait a hajóroncsok kutatására szakosodott David Mearns csapata találta meg.

Később egy másik kutatóhajó, a Geo Ocean III felvételt is készített a roncsról, és a gép törzsén található szám alapján egyértelművé vált, hogy az eltűnt repülő maradványairól van szó.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.