Nemzetközi foci sport

Nem bírt egymással a Barcelona és a Real Madrid

Döntetlennel zárult a Spanyol Kupa-elődöntő első felvonása.

Az év első El Clásicójára került sor szerda este: az FC Barcelona a Real Madridot fogadta a spanyol Király Kupa elődöntőjének első mérkőzésén.

A vendégek kezdtek jobban: Karim Benzema centerezését Lucas Vázquez néhány méterről továbbította a hosszú sarokba (0-1). Vinícius Júniornak is remek labdát adott a francia klasszis, fiatal társa viszont nem tudta értékesíteni a helyzetét. Gerard Piqué fejese sem sokkal kerülte el a kaput, Ivan Rakiticé meg már el is találta: de csak a lécig jutott a labda. Luis Suárez kísérleténél Keylor Navas volt résen – felpörgött a játékrész hajrájára a Barca, de nem tudott egyenlíteni.

Philippe Coutinhóé volt az első helyzet a második félidőben, viszont ő sem tudta bevenni a kaput. Alig öt perccel később Malcom viszont megtörte a hazai gólcsendet: Sergio Ramos nagyot mentett a gólvonalon, azonban nem tudott hosszan felszabadítani, a Barca ásza pedig köszönte a lehetőséget, és a kapu üres felébe emelt (1-1).

A hajrába érve meccslabdával felérő ziccert rontott a Real, ezt követően komolyabb lehetősége már egyik félnek sem volt: maradt az 1-1, visszavágó három hét múlva Madridban.

Spanyol Király Kupa, elődöntő, első mérkőzés

FC Barcelona – Real Madrid 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Malcom (57.), illetve Vázquez (6.)

Kiemelt kép: Josep Lago/AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.