Nemzetközi foci

„Sokszor vitázunk” – mondta a főnöke Dárdairól

Nyílt véleménycsere nélkül nincs fejlődés Michael Preetz klubmenedzser szerint.

Michael Preetz klubmenedzser azt szeretné, ha a tavaszi szezonban a Hertha BSC fejlődést mutatna. Ugyanezt várja a magyar vezetőedzőtől, Dárdai Páltól is.

Nem akarom, hogy beletörődjünk abba: ahogy a korábbi években, úgy most is gyengébb teljesítményt nyújtunk majd a bajnokság második felében – mondta a Kicker című sportlapnak Preetz. – Időközben már jobb a csapatunk, és egy jobb csapattal más célokat is el lehet érni. És itt nem elsősorban a tabellán elfoglalt helyezésre gondolok, hanem a fejlődésre – fogalmazott.

A berlini együttes jelenleg a kilencedik helyen áll a 18 csapatos Bundesligában. A menedzser a trénertől, Dárdai Páltól is előrelépést vár.

Pál együtt fejlődik a csapattal és kell is, hogy ez így legyen. Még mindig fiatal edzőnek számít, aki már négy éve a posztján van. Figyelemreméltó szám – mondta a 42 éves magyar szakemberről Preetz, aki szerint a legfontosabb az, hogy mindig jelen legyen a megújulás képessége.

Hozzátette: amíg látható a fejlődés, számára fontos a folytonosság a trénerposzton.

– Az előrelépés érdekében azonban néha vitázni is kell – mondta ugyanakkor, és elárulta, hogy Dárdaival gyakran különbözik a véleményük, de ezt nem a nyilvánosság előtt oldják meg. – Sokszor vitázunk, de nyílt véleménycsere nélkül nincs fejlődés – mondta a klubmenedzser.

A Hertha BSC szerdán játssza következő mérkőzését, a Német Kupa nyolcaddöntőjében a Bayern Münchent fogadja.

Címlapkép: Swen Pförtner / DPA / dpa Picture-Alliance

Olvasói sztorik