Matteo Salvini, az AC Milan-drukker olasz politikus csípősen foglalta össze Higuaín jelenlegi formáját január legvégén:
Remélem, nem tolja vissza a képét Milánóba! Gusztustalanul viselkedett, zsoldosokra pedig nincs szükség errefelé.
Ez csak egy abból a sok-sok negatív véleményből, amivel Gonzalo Higuaín találkozott az elmúlt években. A szurkolói harag, ami az irányába lendült ezek után, nyilván nem annak szólt, hogy fizetését jelentősen megemelte a Juventus, sokkal inkább az olasz futballt átható szentimentalizmusnak, amitől Higuaín 2016. július 26-tól immár nem Nápoly városának emblematikus hőse volt, hanem ellenségé, negatív példává, a klubfutballban megtapasztalható kapitalizmus borostás, sokak szerint hamisan mosolygó arcává vált.
Aurelio De Laurentiis, az SSC Napoli elnöke egy csökönyös, kőkemény római fickó, akivel még Maurizio Sarri sem bírt, ha alkudozásról volt szó. Ugyanis De Laurentiis előbb a pénzzel bánt szűkösen az átigazolási ablakban, majd a csapattal a bajnokságban fenomenálisan és Európában is erőn felül szereplő Sarrinak sem akart fizetésemelést adni. Ehhez persze joga volt. Ahogy ahhoz is, hogy sarkos véleménye legyen a klub kötelékéből kiszakadó Sarriról, és Higuaínról, akik a pénzt választották a tradíciók, a helyi szurkolók és az építkezés helyett. Mindezt a csatár Juventushoz szerződése kapcsán fogalmazta meg sarkosan:
Álmomban sem hittem, hogy Higuaín elhagy majd minket. Ezzel megsemmisítette azt a három évet, amit Nápolyban töltött. Ő egy áruló, a leghálátlanabb futballista, akivel valaha is találkoztam.
Higuaín kegyvesztetté vált Madridban, ezért 2013-ban Olaszország egyik erős csapatába szerződött, ami viszont akkor nem tartozott az európai foci elitjébe. Sarri 2015-ös érkezésével azonban szintet léptek, ezért nyugodtan lehet ésszerűnek nevezni döntését (a morális kérdésen túl), hogy 2016-ban eligazolt a Juventusba.
Jól indult torinói kaland
Lássuk be: mindez akár tökéletes lépés lehetett volna számára. Kissé elhízva, pocakkal érkezett meg új csapatába, de szépen lassan kibérelte magának a kilences pozícióját. Első zebrás szezonjában, 55 meccsen 32-szer volt eredményes, és azonnal bajnoki címet, illetve Coppa Italiát ünnepelhetett Massimiliano Allegri kezei alatt. Beválasztották az Év Csapatába, és őt nevezték meg a szezon legjobb játékosának is. Minden adott volt ahhoz, hogy döntését statisztikákkal, címekkel, egyéb elismerésekkel igazolni tudja.
A 2017-18-as szezonban viszont már nem termelte olyan szaporán a gólokat, mint az első torinói évében. Megszerezte ugyan a 100. gólját a Serie A-ban, és Bajnokok Ligája-döntőig jutott a Zebrákkal, de a komoly finálékban rendre gyengélkedő Higuaín korábbi csapata ellen sem tudta megszakítani gyötrelmes szériáját: gólképtelen maradt a döntőben. A Real Madrid nagyon simán, 4-1-gyel küldte haza Allegriéket Olaszországba —
Az olasz bajnokságban addig 17 gólnál kevesebbet soha nem szerző Higuaín „csak” 16 találatot számlált a szezon legvégére, összesen pedig 23-ig jutott el, és hiába a Juventus dominanciája a Serie A-t tekintve, a Real és a Napoli után újabb csapat szurkolói kezdték ki a 90 millió euróért megszerzett argentint.
És akkor jött Ronaldo
A 2018-as oroszországi világbajnokságon Cristiano Ronaldo már megint mindenki elől ellopta a showt. 33 évesen. Persze nem emiatt fordult meg Andrea Agnelli Juve-elnök fejében (vagy máséban), hogy szerződtetni kellene a portugál csillagot. Az, hogy CR Madridból való távozását megszellőztették spanyol-, és olasz források, akár bizonyulhattak volna ismét szappanoperának, de valahogy mégis ott lógott a levegőben: Ronaldo ezúttal nem viccel, nem a nagyobb fizuért sír, hanem egyszerűen csak menni akar, az indokokat meg megtartja magának.
A lehetséges állomáshelyeknél két csapatot emlegettek, a Manchester Unitedet, illetőleg a Juventust. Utóbbi ilyen-olyan marketinglépésekkel próbálta magához édesgetni a portugált, hogy az olasz rakordbajnok arcát építsék újra a személyével, és egyúttal tán a hőn áhított BL-címet is a vitrinben akarták végre látni. Miután sűrűsödtek a transzferhírek a portugál nemzeti csapat vb-búcsúja után, Higuaín is aggódva figyelhette a La Gazetta dello Sport címlapjait. Mert ha valakinek a helye nem volt betonbiztos Ronaldo mellett, az semmiképp sem a Paulo Dybala, Douglas Costa, Juan Cuadrado trió, sokkal inkább az önbizalommal és az erőnléttel néha hadilábon álló Higuaínnak, aki ráadásul Madridban sem tudta tökéletesen kiszolgálni a portugál klasszist, aki inkább Benzemával játszott szívesebben.
Végül Ronaldót szerződtette a Juventus, Cuadrado nekidobta a hetes mezt, A szurkolók ezt persze cseppet sem bánták, a többször túlsúlyosnak nevezett csatár helyett érkezett egy 33 éves, embertelenül fitt góllövő robot, akivel valódi esély nyílhat a BL-címre is. Később úgy nyilatkozott az argentin:
A klub szintet akart lépni, azt mondták, nincs maradásom, de megoldják a gondomat
— beszélt sorsáról Higuaín, akinek úgy oldotta meg karrierje ezen részét a Juve vezetősége, hogy 9 millió euróért (!) kölcsönadták a Milannak, hátha megoldja a csatárgondokkal küszködő Gennaro Gattuso problémáját. Finoman szólva sem lendült formába, sőt, egy tavaly novemberi Juventus elleni bajnokin úgy eldurrant az agya, hogy lezavarták a pályáról. Előbb büntetőt hibázott, majd sárgát szedett össze, végül újabb lappal kiküldte a játékvezető. Így nekiesett az őt csitító Ronaldónak is, akinek személye miatt talán plusz indulatok is előtörtek Higuaínból.
CR ennyit nyilatkozott az esetről:
Mondtam, hogy ne lovalja bele magát még rosszabb döntésekbe. Nem érdemel eltiltást, mert semmi rosszat nem csinált.
Az őszi szezon végén 22 meccsel és 8 góllal kullogott vissza a torinói csapat irodájába. Várta, hogy további döntés szülessen sorsáról, mert hát a Juventusba úgysem kerülhet vissza, Milánóban meg nem érzi jól magát, aminek voltak látható jelei: Korai távozása előtt már odáig fajult a helyzet, hogy állítólag ő maga nyújtott be távozási kérelmet a piros-feketéknél, és persze különösebben Ivan Gazidisék sem marasztalták. Unalmas frázis lenne ellőni, de tény, nem primadonna módon próbált Gattuso kezei alatt játszani, de az ilyen típusú csatároknak nincs könnyű helyzete a Milan mostani taktikájában. Jobbnak látta a távozást, ami persze az „éremnek két oldala van” tipikus esete, de valahol érthető döntés.
Sarri, és a Chelsea lesz a megmentő?
Ráadásul szintúgy jól fizető mentőövet, ám egy egészen másfajta ligában, a Premier League-ben, amiről egyelőre nem tudni, mennyire fekszik majd Higuaínnak. Ahogy újabb kilenc milliós kölcsönadása után fogalmazott Londonban:
Remélem, visszaadhatom majd a klubnak a belém fektetett bizalmat!
Meglehet, szavait kétkedve fogadták a Chelsea-drukkerek, lévén hasonló motivációval ugrott bele milánói karrierjébe is. A Milan szurkolói persze küldték isten hírével a szerintük gerinctelen játékost, aki végighaknizza Olaszország összes csapatát, mindenfajta megbánás nélkül. Holott az egyetlen pillanat, mikor valóban kritikával lehetett illetni döntései miatt az argentint, az a Nápolyból való furcsa távozása volt. A Juventustól nem akart menni, a Milan pedig manapság már nem óriási riválisa a Zebráknak.
Bajnoki cím aligha. Az sem világos, miért építenének egy 31 éves csatárra a jövőt illetően — már ha élnek a 30 millió euró feletti opciós vételi jogukkal –, az viszont igaz, ha Olivier Giroud is tud hasznos tagja lenni a londoni taktikának, akkor akár az argentin is.
Az egykori River Plate-nevelésnek fél éve van bebizonyítani, hogy képes megújulni. 2019. nyarán ismét lejár a kölcsönadása, ezért fontos döntés előtt áll majd; könnyen lehet, utolsó nagy csapatválasztása elé néz júliusban. Nyilván lehetne még meghatározó befejezője topcsapatnak, ha újra ráéreznek egymással Sarrival, akár a Chelsea-nak is. Ehhez fizikálisan kell összeszednie magát végérvényesen, mert ügyes, jó érzékű góllövő, akire várhat még egy másodvirágzás. Mondjuk minderre a Bournemouth elleni 4-0-ás szerdai vereség, ahol kezdőként lépett pályára, majd Sarri lecserélte, éppen rácáfolt.
Kiemelt kép: Marc Atkins/Getty Images
