Nemzetközi foci

A Chelsea is belátta, hogy Hazard-ügyben vesztésre áll

Maurizio Sarri, a Chelsea labdarúgócsapatának vezetőedzője azt mondta: Eden Hazard szabadon távozhat, ha akar, bár ő azért abban reménykedik, hogy a támadó marad a Stamford Bridge-en.

A sajtó hónapok óta arról cikkez, hogy a belga játékos hamarosan a Real Madridhoz szerződik,é s ezt a futballista októberi nyilatkozata is alátámasztotta, ugyanis úgy fogalmazott: nagy álma, hogy a spanyol sztárcsapatban játszhasson. A Chelsea nagyon szeretné meghosszabbítani Hazard következő szezonban lejáró szerződését, nehogy végül ingyen távozhasson.

“Eden 28 éves. Ha menni akar, mennie kell. Természetesen én az ellenkezőjében reménykedem. Minden képessége megvan ahhoz, hogy Európa legjobb játékosa legyen. Az én feladatom pedig az, hogy fejlesszem és olyan helyzetbe hozzam, amelyben a legjobbját tudja nyújtani”

– mondta Sarri újságíróknak a szerda esti, Bournemouthban sorra kerülő bajnoki mérkőzés előtt.

Hazard az idényben eddig tíz gólt szerzett és ugyanennyi gólpasszt adott a bajnokságban 22 meccsen.

Olvasói sztorik