Nemzetközi foci

A Milan új csatára 27 perc alatt elfeledtette Higuaínt

Új hős született kedd este, amikor a Milan 2-0-ra győzött a Napoli ellen, és ezzel elődöntőbe jutott az olasz kupában. A hazaiak mindkét gólját a nemrég 35 millió euróért igazolt Krzysztof Piatek szerezte. Az elsőnél hatalmasat hibázott a Napoli szerb védője, Nikola Maksimovic, a második viszont igazi mestermunka volt, minket Priskin Tamásnak a norvégok elleni pazar góljára emlékeztetett.

“Ilyen estére számítottam, korábban is mondtam, hogy készen állok. Ez még csak a kezdet. Mindkét gól szép volt, bár teljesen más szituáció után születettek. A meccs előtt mondtam Borininek és Laxaltnak, hogy nyugodtan íveljék be a labdát a védelem mögé, mert azt szeretem. Hogy sztár született volna? Nem tudom, én csak gólokat szeretnék rúgni, és már a Roma elleni hétvégi rangadóra gondolok”

– mondta a 23 éves lengyel támadó, aki az olasz kupa idei kiírásában már nyolc gólnál jár, ebből hatot még a Genoa színeiben szerzett a Lecce és a Virtus Entella ellen.

Piatek először volt kezdő a Milanban és 27 perc elég volt neki a duplázáshoz, csak összehasonlításképpen: a Chelsea-hez távozó Gonzalo Higuaín utolsó 12 tétmeccsén mindössze egy gólt szerzett, a SPAL ellen ő döntötte el a meccset az utolsó 2018-as fordulóban.

Olvasói sztorik