Nemzetközi foci sport

Belga középpályást igazolhat az FC Barcelona

Nem lesz könnyű dolguk a katalánoknak.

Belga sajtóhírek szerint négy csapat versenyez, hogy megszerezze Youri Tielemans játékjogát. Úgy tudni, az AS Monaco középpályásának Leonardo Jardim visszatérése után nincs esélye csapatba kerülni jelenlegi állomáshelyén.

A 21 éves Tielemans szerepel az FC Barcelona kívánságlistáján is, de leigazolná az AC Milan, a Manchester United, és a Leicester City is.

A Daily Mail szerint, a Leicester City egy 23 millió eurós ajánlattal próbálja megnyerni a “meccset”. A válogatott középpályás ebben az évadban húsz találkozón játszott a francia élvonalban, öt gólt szerzett.

Kiemelt fotó: AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.