Nemzetközi foci

Megverte a főnökét, letartóztatták a PL-játékost

Kamara úgy ment a Fulham edzésére, hogy onnan már korábban eltiltották verekedés miatt.

Letartóztatták Aboubakar Kamarát, a Fulham játékosát, mert hétfőn összeverekedett a szakmai stáb egyik tagjával – jelezte a DailyMail.

Kamara úgy ment balhézni a klub edzőközpontjába, hogy Claudio Ranieri menedzser fegyelmi okok miatt már korábban eltiltotta a felnőtt csapat edzéseitől. Kamara azonban megjelent, állítólag azért, hogy tisztázza jövőjét a klub elöljáróival – ekkor tört ki a balhé közte és a stáb egyik tagja között.

A történtek miatt rendőrt hívtak, és Kamarát el is vitték a kiérkező járőrök. Letartóztatták, az ügyben pedig nyomozás indult. Nem ez volt a játékos első balhéja: január elején épp egy jógaóra közben verekedett össze csapattársával, Alekszandar Mitroviccsal, ezért kapta eltiltását.

Kiemelt kép: Glyn Kirk/AFP

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik