Nemzetközi foci

Maga alatt vágja a fát a Chelsea edzője

“Nagyon dühös vagyok, nem tudom elmondani, mennyire. Főleg a csapat mentalitása bosszant, nem lehet így hozzáállni egy meccshez. Ezeket a játékosokat különösen nehéz motiválni”

– nyilatkozta Maurizio Sarri, a Chelsea edzője, miután csapata 2-0-ra kikapott az Arsenal elleni rangadón.

A csapat, amely egy ideig a bajnoki címért volt versenyben most csak a negyedik, hátránya 13 pont az éllovas Liverpool mögött, és már inkább hátrafelé kell nézegetnie, mivel az Arsenal és az Ole Gunnar Solskjaer irányításával megtáltosodó MU csak három pontra van tőle.

Sarri egyébként anyanyelvén, olaszul adta elő a kifakadását, és nem angolul, mert “szerettem volna üzenni a játékosoknak és azt akartam, hogy ez az üzenet tiszta és világos legyen”.

A nyilatkozat óta az internet két részre szakadt, az egyik fele azzal érvel, ha egy edző nyilvánosan elmondja, hogy nem tudja motiválni a játékosait, akkor sürgősen keressen magának másik munkát.

A másik fele inkább védi az edzőt, és azzal jön, most már érthető, miért bukott meg José Mourinho és Antonio Conte is az utóbbi években úgy, hogy előtte két, illetve egy szezont sikeresen lehoztak. Hogy valami elromlott a csapatnál, azt mutatja, hogy az idény első 10 bajnokiján 24 gólt szerzett a Chelsea, azóta viszont 13 meccsen csak 16-ot.

Nem látunk be a Chelsea öltözőjébe, de azt ismerjük, hogyan működik egy ehhez hasonló nagy klub: ha nem megy a csapatnak, egyszerűbb az edzőt kipörgetni, mint lecserélni a keretet.

A tulajdonos, Roman Abramovics ráadásul nem szokott szívbajos lenni, ha személyi változásokról van szó.

Az is igaz, hogy Sarri fél éve van csak a klubnál, vagyis nem kapott túl sok időt egyelőre, hogy a saját képére formálja a csapatot, ráadásul azért is lenne meggondolatlan döntés kirúgni, mert a Chelsea még az EL-ben, az FA-kupában és az angol Ligakupában is érdekelt.

Mindenesetre ismerve a sztárok egóját, nem biztos, hogy jól jön ki egy edző abból, ha a nagy nyilvánosság előtt kezdi el szapulni őket. A Chelsea legközelebb csütörtökön lép pályára, amikor a Ligakupa elődöntőjében egygólos hátrányt kellene ledolgoznia hazai pályán a Tottenham ellen. Ott kiderülhet, mennyire talált be Eden Hazard-éknál Sarri üzenete.

Olvasói sztorik