Nemzetközi foci sport

Militao igent mondott a Real Madridnak – sajtóhír

Ötvenmillió euróért erősíthet a spanyol sztárcsapat.

Az AS értesülése szerint megvan a szóbeli egyezség, igent mondott a Real Madrid ajánlatára Éder Militao, az FC Porto brazil védője. A spanyol lap úgy tudja, a Real kifizeti a játékos 50 millió eurós kivásárlási árát.

A portál hozzáteszi: a 21 éves brazil válogatott belsővédő 2025 nyaráig írhat alá. Átigazollási díjának tíz százalékát nevelőegyesülete, a Sao Paulo kapja meg.

Militaóra állítólag a Manchester United és a Chelsea is szemet vetett, azonban végül a spanyol LaLiga egyik óriása, a Real mellett döntött. A Realnak az érdeklődő riválisok és a játékos szerződése miatt is gyorsan kellett döntenie: júniustól már 75 millió lett volna a lelépési záradéka. Ennek ellenére az érkezése csak nyáron lesz esedékes, addig marad mostani klubjánál.

Kiemelt kép: Pedro Fiúza/NurPhoto/AFP

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.