Nemzetközi foci

“A szél sem segített, a játékosaink szenvedtek a pályán”

A Liverpool menedzsere az FA-kupa búcsú után elmondta, miért tartalékos csapatot küldött fel a pályára.

Mint ismert, a tartalékosan felálló Liverpool 2-1-re kikapott a Wolverhampton ellen, így kiesett az FA-kupából. A sztárcsapat német menedzsere, Jürgen Klopp a találkozó után csalódottan nyilatkozott és elárulta, miért változtatott kilenc helyen a kezdőcsapatban az előző meccshez képest.

Gulácsi Péter: Az angol bajnokság az egyetlen olyan liga, amely érdekes lehetne még számomra
A kapus a magyar válogatottat irányító olasz Marco Rossiról úgy vélekedett, a szakember a kinevezése után azonnal megtalálta a közös hangot a csapattal.

Több okból is változtatnunk kellett. A City elleni meccs után többen lebetegedtek, illetve  egyéb gondjaink is akadtak. Szinte az összes játékosnak van valami problémája, aki ma nem volt itt. Dejannak a kispadon kellett volna kezdeni, de történt, ami történt. Az sem segített sokat, hogy a meccs közben is változtatnunk kellett. Irányítani akartunk, a teljesen új védelem miatt logikus volt, hogy azt akarjuk, inkább nálunk legyen a labda. A szél sem segített, az összes játékosunk szenvedett a pályán, az első labdaérintéseink túl gyakran nem voltak jók. Mindkét csapat sok labdát elveszített, a végén az eladott labdánkból jött egy kontra és betaláltak. A második félidőre pozitívan próbáltunk kijönni, jobbak is voltunk, mint az elsőben, gólt is szereztünk. Aztán jött Neves távoli gólja, amit a szél is megsegített, mi pedig csak kapufáig jutottunk.

– mondta Klopp, aki vállalja a felelősséget a kiesésért.

A változtatások miatt nem kezdődött jól számunkra a meccs, ami aztán rányomta a bélyegét a hangulatra. Hiába mondja az edző, hogy focizzatok, ha a szél különböző irányból fúj és emiatt nehéz kezelni a labdát, ideges leszel, elveszíted a játék ritmusát. A fiatalok azért játszottak, mert a keretünk tagjai és elég jók ahhoz, hogy berakjam őket. Jók voltak, de lehettek volna jobbak is. Hozzájuk jobban passzoló meccsen, amikor vezetünk 2-0, vagy 3-0-ra, akkor jelenthetnek különbséget, ez száz százalék. Ma ilyen csapatot küldtem fel, és mindez az én felelősségem – tette hozzá.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik