Nemzetközi foci

Cristiano Ronaldo idén visszatér a portugál válogatottba

Ősszel több időt akart tölteni új klubjával, ezért nem szerepelt a Nemzetek Ligájában.

Cristiano Ronaldo nélkül is bejutott a Nemzetek Ligája döntőjébe a portugál válogatott. A Real Madridból a Juventusba igazoló klasszis a klubváltás miatt nem állt a nemzeti csapat rendelkezésére – ezt minden alkalommal hangoztatta a szövetségi kapitány Fernando Santos is.

Pörög a magyar piac! A második napon négy távozó, egy érkező, egy átadólistás.

Az Express idézte CR interjúját, melyben a válogatottról is nyilatkozott:

2019-ben ismét a szakmai stáb rendelkezésére állok. Megegyeztünk, hogy a szezon első felében nem leszek ott a válogatott meccseken. Harminchárom éves vagyok, most költöztem egy új országba, ahol az új csapatomnál meg kellett szoknom az új munkarendszert, a csapattársakat, a napi rutint. Úgy gondolom, ez volt a legjobb döntés

– mondta Ronaldo, aki a válogatott szüneteket is arra használta fel, hogy minél jobban beilleszkedjen új csapatába.

Kiemelt kép: Sebnem Coskun/Anadolu Agency/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.