Nemzetközi foci

A Chelsea tehetségéért harcol a Bayern München és a Borussia Dortmund

Hudson-Odoiért tizenhárom millió fontot ajánlhat a bajor klub.

Jadon Sancho és Reiss Nelson után újabb angol tehetséggel bővülhet a Bundesliga mezőnye – sőt, az előző idényben Reece Oxford és Ademola Lookman is sikeresen letette a névjegyét a német élvonalban –, miután a Daily Mail információja szerint a Bayern München kész tizenhárommillió fontos ajánlatot tenni a Chelsea-ben szereplő Callum Hudson-Odoiért. Felpörgött a Bayern: Madridból is csábítanak egy válogatott játékost.

A lap úgy tudja, a bajor csapat mellett a Borussia Dortmund is vinné a tizennyolc éves szélsőt, aki a most futó idényben mutatkozott be a londoniak első keretében. A Chelsea állítólag nem zárkózik el az üzlet elől, ám visszavásárlási opciót rögzítenének a játékos szerződésében.

Hudson-Odoi a szezon előtti Community Shielden hatvan percet kapott a Manchester City elleni vesztes találkozón, míg a Premier League-ben az előző fordulóban jegyezhette az első fellépését, az Európa Liga-csoportkör során viszont már négyszer is számított rá Maurizio Sarri menedzser, többek között a Groupama Arénában is láthattuk őt a Vidi ellen.

címlapfotó: Richard Heathcote/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.