Nemzetközi foci

Harry Kane: Április környékén meglátjuk…

A Tottenham csapatkapitányát a bajnoki címről kérdezték.

Mauricio Pochettino, a Tottenham  vezetőedzője szerint az angol bajnokság továbbra is kétesélyes, a tabella harmadik helyén álló csapata nem tartozik a favoritok közé.

Az argentin szakember annak ellenére nem sorolja együttesét az aranyérem várományosai közé, hogy vasárnap lehengerlő játékkal, 6-2-re győzött az Everton vendégeként, és a 18. forduló után a címvédőként második helyen álló Manchester Citytől két, a listavezető Liverpooltól hat pont választja el.

Még mindig úgy gondolom, hogy a Liverpool, valamint a Manchester City van igazából versenyben, és favoritja a bajnoki címnek. Mi is ott vagyunk persze, de így van ezzel a Chelsea, az Arsenal és a Manchester United is – mondta Pochettino.

Hozzátette: még mindig hosszú út áll előttük, hogy az igazi esélyesek közé tartozzanak. Az Everton ellen nyújtott játékuk megfelelő alap lehet ehhez, de még így is sokat kell fejlődniük.

Most valóban közel vagyunk a bajnokság két nagy favoritjához, de óvatosnak kell maradnunk, és lépésről lépésre haladnunk – nyilatkozta az argentin edző.

Kiemelte: négy sorozatban érdekeltek még – a bajnokság mellett a két hazai kupasorozatban, valamint a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, ahol a Borussia Dortmunddal találkoznak –, ami nehéz kihívás számukra, de megpróbálnak mindenhol a legjobban szerepelni.

Harry Kane, a Tottenham csapatkapitánya azt mondta: valóban eredményes a decemberük – legutóbbi hat tétmeccsükön nem kaptak ki, ezekből ötöt megnyertek –, és bízik benne, hogy hasonlóan jól alakulnak majd a dolgaik januárban és a februárban is.

Aztán április környékén meglátjuk, hol tartunk – nyilatkozta a csatár.

Címlapkép: Ross Kinnaird/Getty Images

Olvasói sztorik