Nemzetközi foci

Ronaldo már januárban jelezte, hogy menne a Juventusba

A portugál sztár ügynöke meglepő nyilatkozatot tett.

A nyári átigazolása szezon legnagyobb bombája kétségkívül Cristiano Ronaldo klubváltása volt, amivel kapcsolatban a napokban újabb információ derült ki, ez pedig arról árulkodik, hogy a portugál sztár már az előző idény felénél eldöntötte, hogy elhagyja a Real Madridot.

Cristiano a történelem legjobbja, persze, hogy meg akarta szerezni a Juventus és végül sikerült is neki. Ronaldo nekem már januárban azt mondta, hogy szívesen folytatná a Juvéban. Én azt gondoltam, hogy ez lehetetlen, de neki csak annyit mondtam, komplikált a helyzet. Ezt követően találkoztam  a két igazgatóval, Pavel Nedveddel és Fabio Paraticival a Real–Juve BL-negyeddöntők előtt, majd  Andrea Agnelli elnökkel, és a lehetetlenből elkezdtem hinni abban, hogy ez sikerülhet. Pár hónapig eltartott, de megegyeztünk – nyilatkozta a már Juventusban játszó Cristiano Ronaldo ügynöke, Jorge Mendes.

Ha már Real Madrid, azt is látnod kell, milyen varázslatokra képes Marcelo a teniszlabdával.

címlapfotó: Marco BERTORELLO / AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.