Nemzetközi foci

A CONMEBOL elégedett a madridi Copa-döntővel

Kérdés, az otthon maradt szurkolók is azok-e?

Alejandro Dominguez, a Dél-amerikai Labdarúgó Szövetség (CONMEBOL) elnöke örömét fejezte ki a Libertadores Kupa-döntő botránymentes madridi visszavágóját követően, és köszönetet mondott a házigazda Florentino Péreznek.

A szurkolók egy kisebb csoportja a döntőt követően is nagyobb balhét rendezett: rendőrsorfalra volt szükség Buenos Aires több utcájában is.

Dominguez kifejtette: az a lényeg, hogy sikerült győztest avatniuk, és nem történt semmi baj. A két argentin együttes, a River Plate és a Boca Juniors találkozóját követően előbbi ünnepelhetett kupagyőztesként.

Az ötlet tőlem és a munkatársaimtól származott, majd amikor megkérdeztük Florentinót erről a dologról, ő igennel válaszolt

– utalt a helyszín módosításra, a visszavágó „elköltöztetésére”, valamint a vendéglátó Real Madrid első emberére a CONMEBOL paraguayi vezetője.

Az álom valósággá vált, és ez a nagyszerű döntő mindenki számára élvezetes volt

– mondta. Hozzátette: a pályán küzdelmes mérkőzést, a Santiago Bernabéu stadionban pedig „nagyon sok boldogságot” látott.

A madridi rendezésnek a csapatok, illetve szurkolóik sem örültek, Dominguez ezzel kapcsolatban megemlítette, nekik sem állt szándékukban, hogy külföldön rendezzék meg a találkozót.

Mindig az volt a célunk, hogy Argentínában legyen a visszavágó is, kétszer megpróbáltuk, de végül Madrid lett a helyszín

– közölte.

A legrangosabb dél-amerikai sorozat döntőjének első felvonása 2-2-es döntetlent hozott, majd a visszavágót szurkolói rendbontások miatt el kellett halasztani, és csak két hét késéssel tudták lejátszani. Ráadásul a CONMEBOL végül úgy döntött, hogy Argentínán kívül rendezik meg a találkozót. A madridi összecsapás rendes játékideje nem hozott döntést (1-1), a hosszabbításban aztán a River Plate a Boca Juniors fölé kerekedett (3-1), és 5-3-as összesítéssel megnyerte a kupát. A kupagyőztes a dél-amerikai földrész képviselőjeként ott lehet a szerdán kezdődő egyesült arab emírségekbeli klubvilágbajnokságon, ahol jövő kedden az elődöntőben kapcsolódik be a küzdelmekbe.

MTI/Kiemelt kép: Alberto Raggio/AFP

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.