Nemzetközi foci

Ráhajt a Bayern München a Real Madrid nagymenőjére

Iscót már a német sztárcsapat is vinné.

Először volt kezdő Santiago Solari irányítása alatt Isco a hétközi Spanyol Kupa-találkozón, a Real Madrid középpályása pedig két góllal és remek játékkal bizonyította, hogy hiba őt kihagyni. Felpörögtek az események a királyi gárdánál: Icardi mellett másik Serie A-klasszist is kiszemelt a szakmai stáb.

A lefújást követően az argentin tréner is megdicsérte a középpályást, akivel az utóbbi időben finoman szólva sem jöttek ki jól, és természetesen ez a vállveregetés sem jelentette azt, hogy most már minden rendben.

Olyannyira, hogy továbbra is sorban állnak Iscóért a nagyobbnál nagyobb európai klubok, a legújabb érdeklődő a Bild szerint a Bayern München, amely folyamatosan monitorozza a válogatott labdarúgó körül zajló eseményeket, és készen áll arra, hogy ajánlatot tegyen érte.

címlapfotó: Xavier Bonilla/NurPhoto/AFP

Olvasói sztorik