Nemzetközi foci

Több mint fél évre kidőlt az Arsenal sztárja

Danny Welbeck után Rob Holdingot is nélkülözniük kell a londoniaknak.

Nemrégiben beszámoltunk róla, hogy az Arsenal sztárja, Danny Welbeck vélhetően kidőlt az egész szezonra, legalábbis biztos, hogy nagyon sokat kell majd kihagynia. A súlyos sérülések itt sajnos nem értek véget, ugyanis az „ágyúsok” másik játékosa is „hasonló cipőben jár”.

Pár napja történt: brutális térdest kapott a szerb játékos – klikk IDE!

Rob Holding még a Manchester United elleni rangadón sérült meg, akkor még nem lehetett tudni, pontosan mi történt az angol védővel.

A csapat hivatalos tájékoztatása szerint

Holdingnak a bal térdében szalagszakadás történt, műtét vár rá, vélhetően 6 és 9 hónap közé tehető a gyógyulása.

A 23 éves középhátvéd ebben a szezonban fantasztikus teljesítményt nyújtott, sokak szerint Unai Emery érkezése nagy mértékben feljavította a játékát, pontosan ezért is lesz óriási kiesés a londoniak számára.

Címlapkép: Henry Browne/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.